Heinrich Heine: Őszi szél rázza a fákat
Őszi szél rázza a fákat,
Nyirkos, hideg az éj;
Erdőn szürke kabátban
Magam lovaglok én.
Lelkemből előtolulnak
Vágyaim és a remény;
S légben könnyen visznek, húznak
Rózsám háza felé.
A kutya ugat, szolga hoz
Gyertyákat, serceg a faggyú,
A lépcsőn felrohanok,
Élesen peng sarkantyúm.
A szőnyeges, pompás szobában,
Mely illatos, mint a virág,
Repülök kincsem karjába,
Ki engem régóta vár.
Levelek a szélben susognak,
S szólnak bölcsen a fák:
Miről álmodsz balga lovas,
Te? Délibáb az a vágy!
Szalki Bernáth Attila fordítása
