Oravecz Diána: Felhőbe az eszemet



Fene se tudja már, mikor hagytam el az eszemet
Még figyelmeztetnie sem volt ideje szegénynek,
Szegényes sekélyes téblábolós életek,
Formátlan felhőpelyhek, gyengécske napfénnyel.
Nehezen feltörni készülő nevetés,
gödröcskék a szám szélén, félénk és bátortalan.
Valahol két mosoly közt hagyhattam el,
a gödröcske mélyén az áldott jó eszemet.
Jónak lenni alázat, de inkább nevetségessé,
kiszolgáltatottá válni önmagunk szeszélyének,
egy leheletnyi önfeladás, béna ábrándozás.
Formátlan felhőimbe képzelt mókás figurák,
és sápadt fényű Nap, talán mindez én vagyok,
kicsit emberi a próbálkozás, a vágyakozás,
valakivé válni, egy példaképpé, ki egykoron meghatott.
De tulajdonképpen én ezt nem akarom,
akaratom mindezek ellen szól, mert feslett jóság,
mit veszettül akartam, csak kreált hazugság.
Nem lehetek önmagam bohóca pár elvetett alamizsnáért,
hogy kedveljenek, akarjanak, szívleljenek.
Ha felhő leszek, inkább esőt hozok, mint figurát,
többre visz a bús igazság, mint egy víg hazugság.


/2010. február 2/

szozattv


szozat a tiszta hang 01 meghivo karpatia Email Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf