Döbrentei Kornél: Nyár Nakonxipánban

 


Ahogy vékonyodik a jövendőnk,
úgy növekszik rajtunk a háj.


Temetőkön felhízlalt ország! –


Nakonxipánban most erjed a nyár,
s a körtepálinka úgy virraszt
bennem, mint a halottaknapi
gyertya, lassúdad kormolással
emészt el, ó, hogy hittem valaha:
az Isten összes hajnalának fejem
a választott akol,
    a fű zöld
irgalmába lassan alámerül
egy rigótetem, száműzött angyal
bitangol a szarkalábban s mélyen
begubózva az olajfalombba
valaki szomorú szelleme a
szívemig sajog, hallom, felettem
a tankágyúk csövében szűköl az
ítéletelőtti csönd, pórusaimból
ég felé párolog a félelem,
s bűzhödő köddel fátyolozza el
a gennyedő Napot,
         s mint a Bárány
a hétpecsétes jövőt, feltörném
testemet, a póri titkot, de nincs
búshűségű komondorom, aki
szellőilledelemmel nyalogatván
lecsitítaná átvágott ütőerem.


Ó, duplafanakű a Semmi-;


kinyitom az egyiket, benne
hemzsegő zöldtetvekből szőtt hazányi
szemfödél,
      kinyitom a másikat,


benne mámorosan maguk alá
piszkító szuroktetvek, s a
mindenséget elborító sötét
ragacsban a Föld forgása megáll.


Belevicsorítok a bodzavirág
barbár szagába és az élet
rámzuhan, mint a vadbefogó-háló.

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf