Harsányi Kálmán: A harang


I.
Korommá égett két topoly között,
A maga romján gőgösen tiporva,
Áll csonkán, porba dőlt oltár fölött
A villámsujtott templom büszke tornya.
Kereszt, gömb, szélvitorla: mind alant;
Csak egy maradt övé fönn: a harang,
A roppant öblű, óriás harang.

Mázsás nyelvén villámok csaptak át,
Rozsdás vasát csengő acéllá edzve;
És akkor dőlt rá örök némaság,
Mikor fölzúgott volna az egekbe.
Kötele csüng. Gazdája lezuhant.
S most - acél-nyelvvel! - néma a harang,
A tátott torkú, érc-ajkú harang.

Meghalt, ha néma. Hang nélkül: halott.
Ha szava nincs: már a lelke sem élhet.
S mely annyi gyászt, vészt, üdvöt kongatott,
Egy búcsuszó nélkül szállt el a lélek.
Föl sem hördült. Torkán akadt a hang,
Szavától sem búcsúzott a harang,
A néma nyelvű, megbénult harang.

 II.
Éj van. Komor éj. Feketén kavarognak a felhők,
   Mint mámoros agyban a rémek
Borzongnak a fák. A vihar recsegő szava felbőg,
   Mindent fenyegetve, mi élet.

A csonka torony szembe néz vele.
Nem veszthet többet, kössön csak bele!

Fölsír az avar. A gyepen, karikázva, robogva,
   Ördögszekerek menekülnek.
Megreccsen a fák koronás ura lenn a fasorba,
   S cafrangjai szerte repülnek.

A két topolyfa már csak egy halom
Fekete szén a templomudvaron.

Száguld a vihar. Rohanó paripája bevágtat,
   S meghorkan a csonka toronyba.
Majd újra vadúl nekidől, nekiront, nekitámad,
   S bomlott tetejét lesodorja.

A holt harang megindul csöndesen.
Még lengni nem tud, de már állni sem.

 III.
        Megleng, megindul
        A holt harang.
        Meging, kilendül
        Az érc-harang.
        A fal megrendül,
        Bár lomhán lendül
A tátott torkú, érc-öblű harang.

Új dühvel zúg keresztül
        A förgeteg.
A mázsás nyelv megrezdül
        És megremeg.
Előbb csak szörnyű vasbunkója reng,
Majd mint a lassú, lomha inga, leng.

        És halkan, némán megered
        A két meghimbált érctömeg
        Egymásra nem találva.
A harang már nagy ívben száll tova,
De nyelve még kereng csak s tétova,
        Nem éri el, csak árnya.

Az orkán rácsap. Két marokra kapja
A roppant ércet, úgy lódítja fel.
Rettentő ívet ír le öble, csapja,
S a nyelvre zúdul... ott kondítja el
Első szavát az óriás harang.

Oh mily komorszép csodahang!

Megrészegűl a maga szózatátul,
Zeng, búg és kondul egyre jobban;
Villámmal edzett kék foltos vasábul
Minden zuhanásra szikrák tüze lobban
És ujra, meg ujra, meg ujra ledobban.

        És egyre vadabbul,
        Szilajabb s szilajabbul
Robog és zuhan erre meg arra;
        Kondul, dübörög,
        Felüvölt, ledörög,
Félelmesen öblög a hangja.
Megdöngeti váza vasalt fa-fokát,
Nem bír vele semmi tovább,
A hegy is meginogna bele!

Vele száll cafatos kötele.
        Megperdül, pattan,
        Megcserdül, csattan,
Ez az ő suhogó karikása!
        És kongva suhan
        És rontva zuhan,
Iszonyú erejű a csapása.
Megreccsen a bak, csikorognak a gyámfák.
Hull, mállik a kő, vakolat,
Megnyílik a fal, s uj rései hányják
A régi romokra az uj romokat.

Tombol, kacag, háborodottan,
Ujjong, hahotáz a toronyban,
Tör, zúz a harang, zabolátlan.
        Majd szörnyűt fordul,
        Kicsapódik a rombul,
S zuhan...

                      Ám szava él a halálban!
        Kondul, dübörög,
        Felüvölt, de dörög,
S vele omlik a büszke torony, fala-váltan.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf