Lator László: Valami szándék ébredez
Valami szándék ébredez,
nem mozdulat, csak csöppnyi nesz,
iránytalan, előre-hátra,
indul a nagy, függőleges
sötéttel tele fában.
Már gyülekezik, megered,
kitölti az üres teret,
hajszálcsövekben felfelé tör
a formát képzelő meleg
barlangok éjjeléből.
Rajzó tervek közt tétovázva
vár, még semmi sem végleges, még
a képlékeny, lágy csontú vázra
csak most mintázza rá a testét.
A nyirkos hártyán vérerek
térképe dereng át, alatta
egy bizonytalan lény lebeg,
még gazdátlan, még lehagyatva.
Még mérhetetlen ideig
füröszti egy langyos, szelíd,
szívlüktetésű tenger,
mígnem színültig megtelik
paradicsomi szerelemmel.
Hosszú, zománckék pillanat,
mikor megjön, s szétcsapja végre
függönyeit a virradat.
S kilép a lények seregébe.
