Csanád Béla: Pacsirta szállj
Mint szürke kőgalamb, ha felhajítják,
s megáll a csillogó tetőfokon
egy pillanatra, úgy állsz a magasban,
de a szabadság fénylő szárnya von
tovább, tovább. S ha ködben tűnik el
alattad ez a látható világ,
dalolva kérdezed, ki jön velem.
Látod, a föld nem száll veled tovább!
De én megyek! Várj, meg te szép madár!
Nagy villanások, sugarak között
a lelkem nálad is messzebbre száll,
az életem ünnepre öltözött.
Kevés nekünk a föld, ez a valóság!
Mily szűk határig láthat el a szem!
S milyen kitartó, erős ostromokkal
hódítja meg szívünk a Végtelen!
Pacsirta szállj magasba, magasabbra!
Suhanj, lobogj bennem te tiszta vágy!
Úgy rúgom el magamat e világtól,
hogy meg sem rezdül alattam az ág…