Telekes Béla: A Golgotán...
A Golgotán megült az éjek éje,
A mennyre, földre gyászt verő ború,
S az Isten-ember véres homlokáról
A porba hullt a töviskoszorú.
S elvitték a föld legdicsőbb halottját,
Pusztán sötétlett ott a Golgota...
De ím hajnalra a kereszt tövében
Dús rózsatő állt, üde rózsafa.
Nőtt éjjen át a töviskoszorúból,
Nőtt nyíló szirma, titkos tövise,
S mind a sok gally, a tövises, virágos,
A keresztfát úgy borította be.
S ím jött egy angyal s koszorúba fonta
A gallyat mind, a rózsást, tövisest, -
Nagy, óriási rózsakoszorúvá...
És újra pusztán állt ott a kereszt.
De a világot most is láthatatlan'
Az a koszorú fogja, fonja át:
A szenvedések töviskoszorúin
Szeretet-virág ontja illatát.