Sajó Sándor: Ipolyság
Kék ormok itt már fennsíkká símulnak,
A sík párkánya az Ipolyra lejt;
A párkány szélén, képe messzi multnak,
Kéttoronyű templom, patinánsra vert;
Drégely felől a hajnal símogatja,
Két méla tornya nyugvó napba néz,
Tövén kis város kedves arculatja
Kőhíd alatt az Ipoly vize ballag,
A kőhidon túl ligetes hegyaljak, -
S a tájék rajza – kész.
Ráringatom most lelkemet a tájra,
Mint hold a fényét, felhőfátylon át;
Erdőn és utcán bolygok, mint az árva
S jaj! nem lelem már tűnt lábak nyomát.
Egy kicsi ház még dalt zendít szivembe,
De azt is mintha sírból zenegné
S hangjában mintha másvilág izenne, -
Ráringatom még lelkemet a tájra
S vén bánatommal megyek, mint árva,
A temető felé...
Gyertyaláng, 1930.
A sík párkánya az Ipolyra lejt;
A párkány szélén, képe messzi multnak,
Kéttoronyű templom, patinánsra vert;
Drégely felől a hajnal símogatja,
Két méla tornya nyugvó napba néz,
Tövén kis város kedves arculatja
Kőhíd alatt az Ipoly vize ballag,
A kőhidon túl ligetes hegyaljak, -
S a tájék rajza – kész.
Ráringatom most lelkemet a tájra,
Mint hold a fényét, felhőfátylon át;
Erdőn és utcán bolygok, mint az árva
S jaj! nem lelem már tűnt lábak nyomát.
Egy kicsi ház még dalt zendít szivembe,
De azt is mintha sírból zenegné
S hangjában mintha másvilág izenne, -
Ráringatom még lelkemet a tájra
S vén bánatommal megyek, mint árva,
A temető felé...
Gyertyaláng, 1930.