Oláh János: Vissza mindent



Parazsat két pofára zabál a borzas sárga,
Folyóhab nyalja szórét, nincs rajta zabla, patkó.
Rugdaló csődörökkel elbír a tétlen álom.
Mint bőröm elpalástol, belülről visszabukkan:
a bomló útkanyarban, kilenc szerpentin alján
eltűnnek mind a dombok, a szálkarajzú erdők,
az ásító sötétbe gomolygó nyírfa-füst mar.
El hiába indultam, nem érek oda úgyse,
hol Nap-Hold járja lombját az égig érő fának.

Ha megremeg a dob-bőr, mint hogyha bögöly csípné,
nem tudok róla semmit, rábízom magam mégis.
A szemem oda fordul, a ráncos, öreg arcra,
kilenc lombtölte ágnak rejtjelét aki hordja:
a legvénebb apának is megismeri apját,
a szélnek, a folyónak is meghallja a hangját.
Túl messziről beszél föl, sötét telefon-kútból:
Forgasd, mer’ mögpenészlik, gyerünk gyerök a szénát!
A szavakban csalódtam, s már mélyebbre se vágyom.

Hátat fordítok inkább, nem érdemelném úgyse,
hogy a föld alvilági dobaját visszahalljam.
Jobb, hogyha csönd emészti a test, a lélek mocskát.
Mit zsugorgattam, végül az álmos tűzve hullik,
magam is elmerülök ugyanabba a sárba,
hol kerülgettem régen sok napsütötte tócsát.
Idegenként kopogtatsz a kilencszárnyú ajtón:
a tudás felszínétől le az utolsó sejtig
a legtisztább titokról mindenki maga hallgat.

szozattv


szozat a tiszta hang Meghivo Horvath I. NET re freedomforeurope attila LSApokabacsi drvargatibor Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 versmaraton jankocsm Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf