Döbrentei Kornél: A Nagyisten vagánya


Gyurkovics Tibor halálára

 „…Uram, élettortámat kedvedre szeld át
s rád bízom, mikor fújod el a gyertyát.”

Megtörtént hát,
tortádon maga az Isten
lehelte el a gyertyát:
nem pöffeszkedett restként odafenn,
fölparcellázta, vélve: nem illet az egésze,
nagyvonalúan, mégis fukarul szeletelt,
Néked jusson a mandula-keserrel kevert
küzdelem-tajték tejszín-édessége.

Nem tudom, vándortarisznyába útravalónak elég-e:
a túlvilágig bízhat vagy elfogy a halál végessége.

Édes Bátyám, ki elment,
elébb megcselekedted: az élet
telje delejjel jöjjék el itt lent,
hol a pokolhoz a lelkünk hozzáérett,
reménységünk: Téged a menny nem rettent.

Miccenésnyit helyben marasztott a Bazilika-hideg,
nem cövekedtél le, bár kidőltél a gyilkos sorsvágtán,
és elzsibbadt benned a jászol-rács ideg,
akkor is gyalog-őrszemként silbakolsz a vártán,
noha sarkantyúddal ösztökélt Szent Mihály lova magosba vihet,
tudom, ki az altemplomok alá leástam,
meglelve minden ámítást, ábrándot, tév- és tévhitet -:
múlásod, születésed rózsalüktetés a hervadásban:
és még akkor sem vesztett semmi pocsékba, hiába,
ha elkoptatott jövendő mállik a múmiába,
megtart mirhaillat, bár szánkban bohosodik a szent ének,
a hallgatás, kimondás, átok, fohász már mit sem érnek.

Amikor hatalmas őstölgy zuhan ki döngve,
gyökere-szakítottan, szívet hasítva szárad a csöndbe,
irdatlan kráter-űrt hagy maga után,
melyben örökké dagálylik a hiány,
amit majd szeméthegyekkel fojt el a világ:

Fentvaló, a lázadáshoz küldj több küldetéses csemetefát,
sarjaszd seregük, a vakmerő erőt rostjainkba mentve át -:

Te, Bátyám, óriás tölgyként mentél el, ám úgyis, mint nemes vadak,
kiket kötelez földöntúli szemérem,
hogy kiszenvedni félrehúzódjanak,
ne leljék őket elveszejtő gyengeségben.

A visszarévedést nem úgy akarom,
miként az elefántok:
egybegyűjtik elhullt társaik csontját, mert eredetük emlék áldott,
én asztrál-tested naponta összerakom,
mint nyolc évszázad költő-titánjait, magamba építem,
legyen megbíróbb végvárrá, a létem.

Isten homlokán fejpántként vonul neved,
alászentül szelíd-zuhanásos alkonyatban,
s újra felserken virradatos-halhatatlan,
betelnek véled az égi terek,
abba haltál bele, hogy Magyarország beteg.
Most odafönt, mint az Úr vagánya,
sarmőr; mulattatod s Ő nevet,
derűsnek tetsző mosolyát szíved búval bánja,
míg szemedből a zápor megered,
és a szomorúságtól sűrű függönyön kilátván,
üzenhetsz népednek, jelentheted,
marad a derékba tört, fekete égbolt Magyarország felett
Vagy feldereng a szivárvány.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf