Tornai József: Isten nagy csöndessége
Isten nagy csöndessége előtt
némuljatok el minden agyvelők.
Hallgattok éjben, akácvirágban:
ezért mozdultam az anyámban?
Holdra nézek, jég-fogú csillagokra,
többet tud nálam egy olajfa!
Véletlen vagyok, pillanatra-lény,
elpattanok az éggömbfény-zenén.
Magamban nem találtam rendet,
azt se, amit a természet jelentett.
Félig élve, félig halottan
jövendőmet kiszámítottam:
agyaggá török, megdicsőülök,
szétver a lét, mint recsegő tököt.
Üressé nyílok. Nem támadok föl,
nem virrasztok a jázmin alatt többször.
Isten közönye megingathatatlan,
koponyarésén belepillanthattam.
Ömlő, nagy csöndessége előtt
némuljatok el minden agyvelők.
