Szentírás lett Nyugaton a csekkönyv,
Hamis próféták írtak bibliát
De Hóreb hegyén csipkebokor gyúlt ki,
Szólította az embernek fiát.
Össze kell törni mind a kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát,
Különbet írt, mint Máté az apostol
Vérével annyi sok magyar diák.

Az új Heródes hiába parancsolt,
Hiába küldött gyilkos sereget,
Bőgő bárányként nem akartak halni
E csillag-lelkű magyar gyerekek.

Itt Nyugaton csak tehetetlen álltak,
A katonák s a sápadt férfiak,
Harcolni, halni senki sem akart itt
E vérző, árva gyerekek miatt.

Bábel mocsarán lángolt a neon-fény,
Kamasz-lányt ölelt a kölyök kamasz,
S tul hős halált halt egy kis iskoláslány,
Hogy fénybe gyúljon a magyar tavasz.

Itt elvet árult néptribün s a kalmár
A templom előtt mérte aranyát,
S ott szabadságért szent halálba küldték
Fiaikat mind az  édesanyák!

És meghaltak a tízéves kis hősök,
Niobé még se siratta fiát.
Itt szét kell zúzni mind a kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát.

Hősi temető van-e a világon,
Hol együtt nyugszik ezer kis-gyerek?
S a hant alól is azt sikoltja vérük:
Segítsetek, ti népek, emberek!

Fáklyát gyújtott testéből a kisleány,
Jézus! Az égből Te láttad magad,
Száz kis Szent György és ezer kicsi Jeanne D’ Arc
Halt ott érted a rom-falak alatt.

Pilátus-Nyugat hókezeit mosta,
A farizeus rádión beszélt,
S ezer gyerek-hős szállt a temetőbe
Szabadság Ura! — ki csak érted élt.

Szabadságot! — üvöltött a börze,
Míg kavargott a véres, vadtusa,
De szabadságért egyedül vérzett el
Magyarország, a népek Krisztusa.

Ám föld alól s temető árkából
Felsírnak halott magyar gyerekek:
Kis csont kezük a dúlt égen dörömböl:
Áruló Nyugat százszor jaj neked!

Kialszik fényed szabadság Júdása,
Összedőlsz gyáva, nyomorult világ
Mert szét kell zúzni mind a kőtáblákat
Újjá kell írni minden Bibliát.