Kannás Alajos: Kormos kövek

Az Ismeretlen Nemzedéknek:
a holtaknak s az élőknek.


 
1.
Ha fényes lennék bárki észre venne
ha lenne hangom s fennen szólanék
ráfordíthatnám én is életemre
a sodródók s a bámulók szemét
de hajszolt árny vagyok csak
és ha néha
hozzájutok hogy önmagam legyek
csupán a holdnak elfogyó karéja
hallgatja távolodó léptemet


2
A kezdet visszanyúlt a nyúzott múltba
ezer gyökérrel szűrt szívott erőt
és szenvedésből lassan összegyúrta
a gyúló szenvedélyt a szenvedők
emlékeztek még sok torz éjszakára
tépett házakból részeg katonák
lányokat szedtek és a vér szagára
az asszonyokra kik a havon át
mezítláb szöktek senki sem feledte
a szétvert álmokat hiába tervelt
mert minden napnak
mindig volt keresztje
és legtöbb élet útszélére hullt
a kínból végső elszántság termett
szakadt a gát a kezdet volt a múlt


3


A zaj leült az éj ölébe
figyelvén mit csinál a csend
de hirtelen a neszek népe
megjelent
suttogva settenkedve jártak
a kandi árnyak
s a titkok rongyai
mögül kiléptek fényes testtel
kiknek nevét ha jött a reggel
már ki sem merték mondani


4
A kezdetet nem tudja senki
mindig jöhet egy pillanat
mikor a mélyből felszakad
egy hang és nincs út visszamenni
nincs út tagadni nincsen várni
a lehetetlent megpróbálni
lehet mert nincsen lehetetlen
s a végesre a végtelenben
kigyúl egy újabb felelet
mindig jöhet egy pillanat
mikor a félés átszakad
és harangozni kezdenek
kik minden imát elfeledtek
a hosszú éjszakák alatt


5
Előbb csak ősz volt
félholt
sárga ősz
aztán a pernye szállt mint harmat
sok háztető riadtan földe ült
és záporként zuhantak
a csillagok és rőt betűk
omlott az éj omlott egy korszak
kik elhullottak
új alakba szöktek
omlott az éj hullott a csillag
s a füstös ősznek
üszkén kinyíltak
az őszirózsák


6
Ágyú dördült a felriadt galambok
a távol kékes kötőjébe hulltak
a hársak félve figyelték a hangot
amerről jött az utat
de minden bokorból kibújt a csend
s a térre visszaült a víg galambraj
egy szellő megjelent
a füstöt elsöpörte nyomban
talán így nem is vették észre
hogy térdre
omlott egy ház
és lenn maradt a porban


7
Fekete dél fekete árnyak
fekete szél tépi a fákat
fekete égen fekete nap
fekete gépek rikoltanak
fekete múltat fekete mával
feketén mosnak fekete lányhaj
nő ki a kőből fekete jel
lett csak a város s nem felesel
senki a tűzzel mért harapott
tornyokat is meg parki padot
fekete város fekete dél
csak a halottak arca fehér


8.
Előbb csak sóhajod szökött az útra
majd tétován kibújt
a kétely és a múlt
mögül a tűz s amint másodszor fújta
kürtjét a hajnal hírnöke
egy lettél lázzal és tömeggel
feszítvén szét az éjszakát
mint börtönét a rab
de felbuktál az őszi fák alatt
s a reggel
megint csak elmaradt


9.
Az éjt már tankok tépték széjjel
a Körúton leöntve mésszel
mint roppant hóvirágok
halottak nőttek
de minden tört test
csak bíztatott tovább
a nyirkos szemfedőnek
kisimult minden ránca
és fény tapadt
a mész alatt
a holtak homlokára


10.
Jó volt egymás szemébe nézni
s hazugság nélkül kezdeni
jó volt az ésszel is remélni
s nem rejteni az emberi
arcot mint bűnt vagy férges rongyot
jó volt köszönni jó-napot
hinni hogy végleg összeomlott
egy kor s csak tiszta holnapok
sarjadnak újra jó volt járni
és önmagunkat megtalálni
is még maradt idő


11.
Csepel körül kúszott az árok
bozótként nőttek torlaszok
aki egy éjen át vigyázott
nappal Újpestre ment gyalog
csupán csudálni tisztult arcát
s nézni a társak hogyan tartják
a fegyvert és a holnapot
a vénebbek maguktól kezdtek
számolni szőni újabb tervet
és hinni is hogy minden talpra áll
Csepel körül kúszott az árok
mindenki éberen vigyázott
először volt tényleg övék a gyár


12.
Nem fájt csak megzsondult a karja
halott mondta és betakarta
tízéves öccsét és lőtt tovább
ő meghökkenve fontolgatta
hogy mégis mit szól majd az anyja
hogy félkarját játéknál hagyta
érezte megbénul a válla
mosolyogva gondolt nagymamára
ki mindig csókokkal kúrálta
elnyiszált tüskös ujjait
és hirtelen úgy megsajnálta
szegény biztos remegne szája
mert itt a csókja sem segít


13.
én nem hittem mások se hittek
sokan várták hogy egyre kisebb
szürkébb lesz majd a fény s kilobban
a forrongás a homlokokban
megalkuvásra várt a vén
de minden torlasz tetején
az ismeretlen nemzedék
tettekkel mondta el nevét
ők nőttek s a világ lett kisebb
mi nem hittünk ők mégis hittek


14.
Kicsit kívül a lehetetlen
s az értelemtől húzott mezsgyén
kicsit a foszló fellegekben
kicsit rózsálló ködbe veszvén
kicsit kancsítván szinte félve
kicsit vacogva mégis égve
kicsit kíváncsin kicsit fájva
úgy siettek mind a halálba
mint ahogy mentek iskolába
a vén tabáni fák alatt


15.
Oly egyedül emelgetjük az éjt
mint kit halottnak hisz még a barát is
úttalanul vergődünk vaktában előre
síkos kapaszkodók és örvények felé
vérünkkel mutatjuk a megváltás útját
a halál sóhaja az egyetlen íz szánkban
egyedül vívódunk az éjjel
mint ki elhullt a menekülőkből
s már a győzők
rohanását is felszívta a távol
háztól házig csillagtól csillagig
vonszoljuk foszló álmainkat
kúszunk az Isten felé
s felettünk fodrozódó felhő-szemfedők
susognak a szabadulásról


16.
A völgyet gyöngyszín pára védte
pókhálón hintázott a csend
lepelként harmat szállt a rétre
s a sarkokban is hamvas béke
szunyókált de amint megjelent
az első pír a mélykék égen
a falu felszökött serényen
szalonna sonka színig töltve
mézzel lekvárral lábas bögre
kalácsot is sütött a néne
s rakták batyukba és szekérre
vitték be Pestre ingyen adni
mentek s a ló farán garasnyi
foltként csimpaszkodott a nap
mert félt hogy Keleten marad


17.
A holddal senki sem törődött
pedig lelopódzott a térre
hol tízegynehány éves őrök
a döglött tankokon beszélve
szőtték a holnapot
…ha befejeztük ezt a forradalmat…
géppuskák ugattak
s kifordult szemmel hallgatott
mindegyik ablak
s nem vette senki észre
amint a hold gyémántos glóriája
nyilván a szentek méretére szánva
le-lecsúszott a kis őrök fülére


18.
A hóban apró lábnyomok szaladtak
s mint szálldosó szalagnak
lágy villanása minden lépés fénylett
de túl a térnek
kiégett sarkán megtorpant a nyom
s a golyóvert falon
megalvadt vér sötétlett
csak ennyi volt egy élet
s a hóban nem szaladt tovább a nyom


19.
A város csipkebokra égett
a Hang is hívott hívott egyre
de minden Mózes közel s messze
félénken várt nem hitt a fénynek
a város csipkebokra égett
hívét a Hang hiába várta
s lassú izzással porrá égett
a Törvénytábla


20.
Csak egy maradt a többi három
már felleg-tankokon viháncol
hajukban csillagok
a legkisebb meg tűzbe szórja
orosz tankönyvét s a pisze orra
mint bíráké nagy ügybe tolva
büszkésen felragyog


21.
Surrogtak vígan mint a fecskék
csipogva húzgálták az aknát
s a lompos hajnalt kiszínezték
fehér és sárga svájci sapkák
délben még kémények közt jártak
koránjött téli angyalok
alkonyra nem maradtak házak
s a rom pipázva hallgatott
de este már üvegbe dugva
benzines csillagokat hordtak
s a Keletről futó tejútra
aknának felhúzták a holdat


22.
Sovány tejétől sírt a gyermek
künn gépfegyver kapart
zsoltáros hangon énekelget
egy csip-csup ócska dalt
nincsen sírás motyog szilárdan
most mindenki adott
s egy képre rásimít anyásan
fekete szalagot


23.


Csak álltak vártak és beszéltek
fogak körmök tépték a kérget
kéz kért a tank alól
az arcból nyúlós szürke mész lett
s a vérből barna por
megnőtt az éj lilás sötétet
húztak a csillagok
egy hang még sírt ahogy
bölcsőben sír az élet
csak álltak és beszéltek


24.
A nagy nagy éjben sárga pontok
az ablakokban lángra bomlott
gyertyák susognak s reszketeg
megfonnyadt asszonyok vigyázzák
a holtak zsugorodó árnyát
s a növekvő kereszteket
a nagy nagy gyászban gyenge fények
vigyáznak úgy hogy nem remélnek
utat nyitni az éjeken
megfonnyadt arcok sárga lángok
mégis egy végtelen világot
mutatnak fel a végesen


25.
Nem félt bár tudta hogy hiába
üres üvegtől nem gyúl lángra
a tank s tölténye elfogyott
és nem gondolt dicső halálra
csodára sem mely égbe rántja
s ragyogtatná mint csillagot
nem félt bár tudta éjszakára
az anyja már hiába várja
először lesz hogy elmarad
gyerekkezével a Dunára
intett s oroszul kiabálta
Szuez nem itt… magyar diákra…
s eltűnt a hernyótalp alatt


26.
A ködben hangok csonkja füstöl
a jaj megalszik mint a vér
s a téren felburjánzó füstből
kivillan egy-egy kéz s fehér
leányka-arc szemük kitárva
figyel készül a jeladásra
segítség jön már jönnek végre
csupán a füst szitál a térre
s kövekhez koppanó kapák
köpik a halottak szemébe
a világ első válaszát


27.
Hiába mondod hogy hiába
bevésődtek a kor falába
mint kőzetbe hullt levelek
a mélyben élnek élnek újra
s az idő lassan legyalulja
a rájuk zúdult hegyeket


28.
A drótokon búcsúzó fecskék
a naplementét
ökörnyál kötné ághegyekhez
de lassan mégis jő az est
s amint a fecskék ellebegnek
egy öreg sírni kezd



29.
A Golgotáról nem hallottak
a szőke kisfiúra vártak
ki díszes karácsonyfa ágat
visz a mennyekből minden jónak
de egyre késett csak az ablakon
hervadtak el a jégvirágok
az égő város
leheletétől és a nyom
az éjszakában azt jelezte
hogy az a kisfiú is felnőtt
s eljött az idő rózsás felhők
helyett halálos keresztre



30.
A vének vártak mint a télre
mely mindig megjön és mindent eltemet
fogatlan szájjal morzsolgatták félve
talán az Isten hogy hátha mégse
de jött a fergeteg
a vének várnak most is várnak
elásván mind a holtakat
várják hogy mindegyik halálnak
magvából újabb élet támad
a hó és jég alatt


31.
Csak azt az arcot látnák egyszer
mely elfakulva félelemmel
s könnyel mosottan fénybe fogta
a híg és közömbös álomba
lesüppedt társak béna testét
s a végtelenség
együgyű bíztatását mely fehéren
villant minden olaj-levélen
a rángó szájat amint dadogott
legyen meg az akaratod


32.
Nem félt beszélt akkor este
a zárban sem fordult a kulcs
elrejtett gyöngyeit feltette
mint mátka és a megfakult
megrokkant házak lábra kaptak
az ősz is mézet pergetett
s mint ablakok a hársfaszagra
kitárultak az emberek
a város nem félt akkor este
nem voltak baglyok babonák
és búcsús bicskájával szegte
a legutolsó vacsorát


33.
Reggelre nem maradt a téren
csak néhány szétlőtt barikád
reggelre kőre alvadt vérben
gurított füstből karikát
a hernyótalpon görgő nincsen
a csipkebokorból se Isten
szólítgatott csupán a dér
derengett mindegyik levélen
kihívón jeges jelmezében
megint keletről fújt a szél


34.
Távolban géppuskák ugattak
ott kezdődnek az emberek
a fák alatt futó pataknak
a csend felett
merengve súg a csipkerózsa
titkáról s megremeg pirongva
mert áhítattal szereti
a rejtőzőt ki minden este
hozzájön félve dideregve
s az ért bogyókat leeszi


35.
A friss romokra szemfedőnek
köd rongy került Budáról
a tankok jöttek egye jöttek
horpadt mellű sikátor
állott elébük s gyerekek
csörgött a lánc a kövek nyögtek
és egyre újabb tankok jöttek
mint szennyes sárga ár
romok sikátor gyerekek
s röpcédulákat keresett
az újabb Bach-huszár


36.
Ha él ezren is kérték volna
ha győz imádnák mint napot
ha él faragnák száz szoborba
de így hogy szétroncsolt halott
csupán a lombok szórnak rája
egynehány sárga
levelet
csodálták míg a harcot állta
de mint minden kor cirkuszában
az elbukottnak nem jut pálma
s futnak tovább a szekerek


37.
Egy holt
fölé egy árny hajolt
a hold
lecsordult szén haján
egy holt felett
fénnyé őszült az árny
az Anyja tán


38.
Egy harmonika sírdogált az éjben
az ősz csak hallgatott
a fuldoklóért imádkoztak szépen
az angyalok
s kik biztonságban voltak
a holtak
kövek közt holt mag
s a jaj
kihal
csupán az asszonyok
motyogtak mért nem
az ősz csak hallgatott
s egy harmonika sírdogált az éjben


39.
Ha lenne szó én összeraknám
ha lenne szín kioldanám
ha lenne út a láva partján
végigfutnám s a holt tanyán
sírnám tovább a jajt s a vérnek
folytatnám alvadt mondatát
de nincsen szín és nincsen ének
mikor a halottak beszélnek
és égnek mind az éjszakák
csupán a tettben él a lélek
ha nem tagadta meg magát


40.
A szögeknél a vér megalvadt
a jajnak
nem volt inalni teste
a messze
dombok mögött kecskék legeltek
a szögek tartották a holtat
s a lepelnek
már új gazdái voltak
és egykedvűen legeltek
a dombok mögött a kecskék
egy percig sem keresték
a pásztort


41.
A mongolt még megértheted
lökték hajtották s azt se tudta
hogy hol lett temető az utca
hogy Berlin vagy Közelkelet
gyújtották rá a tankokat
de aki nyomdokába lépett
a magyar talál-é mentséget
valóban így lett boldogabb?


42.
Állsz a hídon csak nézed a mélyet
zöld tükrén tört árny suhan át
hol van a lánya még csókra se érett
már a halál szövi szőke haját
víg kamaszok hova vitt a november
merre csörömpöl a marhavagon
ültök az éjben tar fejetekkel
vártok a fényre hallgatagon
állsz a hídon s már vádol a végük
vádol az élet a félbeszakadt
és ha te vinnéd innen a lényük
állsz a hídon s csalod önmagadat


43.
Aranyfoguk rég őrzőik zsebében
tekintetük meg drótkerítést verdes
s míg égig ér már minden csillag ében
püffedt nyelvük a káposzták keserves
levén ha néha ízről álmodik
az őr rögtön tovább löki a csajkát
vágyuk már nem jut el a lányokig
s mint testük tetvek lelkük megrohanják
kétség reménye vézna istenek
és húzzák tépik megmaradt darabját
mint mardosó macskák a tyúkbelet


44.
Az éjben lombok bukdácsoltak
az őszi tájék menekült
a holtak
márvány szeme hűlt
fakó fénnyel adott jelet
most már lehet
neked is szöknöd várnak
a szűkölő árnyak
s egy szótól ékes holnap
csak zsákban vidd a holdat
magaddal hogyha hullnak
a díszletek se múltad
se arcodat ne láthasd


45.
Röpcédulákkal
elfutott a szél
a béna gyárak
dermedt gépeinél
jelentkeztek a megpörkölt kezek
a harcos éjeket
megalvadt nappalok takarják
pincét s a kertek alját
új Bach-huszárok áskálják kutatva
de csizmáiba fel a talpazatra
már sohasem léphet vissza
a bálvány


46.
Opálos szemmel néz a hold
kémények árnya mászik
röhögve háztól házig
s a meghajolt
vén székesegyház tornya
keresztet ír a porba
amerre elkocog
a lány ki folyton foltozott
ruhákban járt s most meztelen
kitört a téli estelen
és lázadón rikolt
opálos szemmel néz a hold


47.
Mint láthatatlan csatornákon
ha halk lapát neszez
vagy rozsda rág a börtönrácson
és roppan az eresz
az őszi ködben visszajárnak
hangjuknak zászlaját
feltűzik a körúti házak
sírnak a sárga fák


48.
Egy ország ül az árok partján
nyál sercen tökmag roppan
s az ár a gátakat csavarván
vonyít a híg magosban
iszap takar be embert tornyot
szittyós hajúak a házak
hinnéd hogy minden összeomlott
de szivárványt vet sok kis homlok
ólajtón halásznak


49.
Egyszer egy csillag hirdetett
megújuló világot
és tisztelték a kisdedet
szelíd háromkirályok
egyszer megint csak csillag hozta
hírül hogy nyílnak új kapuk
a zászló-csillag volt a posta
a csillagok helyén a lyuk


50.
A csobbanás sóhajnyi volt csak
s a holdat
a víz rezgése szerteszórta
vak csillagok lesték az éj neszét
s amint megint kiült a tóra
a hold hajója
valami véget ért


51.
Mint lomha medve ing a vár
patinás a lánca
örvény alól is kitalál
s a sírokból kiássa
önnön csontját az élet
a város körbe lépked
rabként morog a fagyra
de túl telen s a zengő jégen
egy lány suhan fényes-fehéren
virágmellét mutatva


52.
Ében nyílként a kékbe lökve
fecskék suhannak szöknek ők is
borzong a bokrok sárga bőre
az ősz magának érlelődik
fogak hullanak a boronákból
még csak nem is legyint a gazda
egy tolvaj térdig fényben gázol
s körtéit sorban elhullajtja
skarlátszín égalj felé húznak
lomhán a görbe hátú dombok
hason csúsznak a dűlőutak
az ökörnyál búcsút se mondott
a gémeskút meg vödrét rázza
csoszog a szél de költő ludak
nyugalma borult a tanyákra
hallgatnak várnak nem mozdulnak


53.
Csupán az út és semmi több
csupán a szél s az esti köd
valami mindig elkísér
talán a köd talán a szél
valami mindig megmarad
talán jövő talán a múlt
talán a szélvert fák alatt
csupán az út


54.
Látszólag minden elveszett
szög járt át csontot és kezet
meghalt a mozdulat
csupán epe maradt s ecet
s elállották a győztesek
a városkapukat
látszólag minden véget ért
a tövisekre égett vért
legyek lepték a zsoldos játszott
de éltek mind a tanítványok


55.
Én nem látom be terved mélyét
Pilátus körme véres
ha nem tellett be még a mérték
és újabb szenvedéshez
ácsoltatsz új kereszteket
Fiad hiába vérzett
holt nép megváltó nem lehet
nekik még kell az élet
nekik szeretni kell az utat
járják a földön végig
a büntetést kitől tanultad
Uram bocsáss meg nékik


56.
A nyírfák szürke arccal néztek
megállt a szorgos szélmalom
a rétre lapultak a fények
s a lompos tankok sebet téptek
a macskaköves utakon
néhány tanyából pernye s füst száll
vacogva kelt az őszi rozs
a fák hegyén lengő ezüst szál
szétfoszlik legtöbb lomb piros
vagy sárga mint a vén Tisza
amely dohogva délre baktat
csupán Fekete Mária
mosolyog szelíden minden vad had
tatár török labanc meg német
eltűnt s aztán egy új tavasszal
a bujdosók is visszatértek

szozattv


szozat a tiszta hang Meghivo Horvath I. NET re freedomforeurope attila LSApokabacsi drvargatibor Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 versmaraton jankocsm Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf