Keresztury Dezső: Hat tétel a nyelvről

Első tétel / Világok


Minden összefonódás szétesés is: vonz, taszít
a Mindenség; ami részein megesik: szabályok véletlen
találkozása; senki se kérdi jó-e, rossz-e, mirevaló;
törvényük teljesítik erői, nyomuknál fontosabb
következményük. De más történik a Föld hártyányi héján?
Itt minden jelt ad: fut, nyí, harap az állat,
a növény bókol, csattog szelekben, esőkben;
ormok köszönthetik egymást; másként, de a hangya,
a méh is, tenger halai, moszatok, lángok, elemi
részecskék. Más ez, vagy zenénk a szférákéba vegyül?


Egyszerre született hang és mozdulat, sok hívó,
óvó jel: az ösztön, ész, félelem, összetartozás
reflexei. Csodálkozunk valamin, tapasztalunk, utat
választunk; talán felismerjük mi mit jelent;
eszünkbejut egy más, szerelem, társadalom;
szövetségekre lépünk s tesszük, amit lehet.
Ezért hisszük, felnőtt az ember új világa; hagyomány
folytatódik: ez súgja, őrzi, gazdagítja, amit kutatva
kivívunk s magunk képére teremtünk, hogy méltón
szolgájuk terveinket és kényszereinket, a jövőt.


A mi külön világunk épül így? De hiszen idő, tér
erő, anyag csak feltevés, akár a túlvilág;
képleteink elavulnak, törvényeink csak az együttélés
változó szabályai, szavaink elvásnak, nyelveink
átalakulnak. Minden áthatol mindenen: tengerek,
tűzhányók mélységéből, űri sugárviharokból,
parány-tenyészetekből feltör, lecsap, rég feledett
múlt avarjából, jövendők sejtelméből kihangzik
egy-egy váratlan üzenet; súgják, formálják, mérgezik,
fényesítik napjainkat. – Így kell velük élnünk.



Második tétel / Jelek


Itt minden mindennek jelt ad:
az éjnek a lement nap,
munkálkodónak az ébredés,
ölni-dühödteknek a kés,
gondról, örömről szól a száj,
jajjal kiált jelet, ami fáj.
Jelek hatalmassága
láng nélkül is égő fáklya,
fékezhetetlen halmazat –
s általa él, mi megmarad.


A lét pusztíthatatlan,
nem semmisül meg abban,
ha robban túlsürűlve
 s szétfreccsen a táguló űrbe,
mert gyorsuló változásban
is egy a világ magával.
Bár nem akarja, jelt hagy,
s ha érted, kiszemelt vagy,
hogy szívós kitartással
ne állj meg a nyomozásban.


A jel csak annak él, ki
mondandóját megérti,
megsejti vagy bogozza,
múltat, jövőt bogozva.
Varázskő, tabu, mágikus:
hogy megkössön, hogy messzi fuss,
örömöt, bánatot mutat,
égbe, pokolra nyit utat,
kristályos, hűséges, álnok:
tündér vagy boszorka álmod.



Harmadik tétel / Jelenések


Egykor királyné volt az Asszony
     s Úr csak a király fia;
az Asszony, hogy kígyót taposson,
     Úr, csillagkép a Bika.


Név, jel maradt, de ha szól, amit mond,
     figyelsz bár, verembe csal.
Ama ködoszlop talán a fix pont,
     vagy a Nap, a Szűz, a Hal?


A történelem mindent elnyű
     vagy visszájára tép:
Igazság, Törvény hány értelmű,
     hány színű az Isten, a Nép?


Hogy mit jelenthet ez is meg más is
     eldöntik a viszonyok:
a képzetkapcsolás, a frázis
     kaméleon-titok.


Képzelet, valóság, szerelem: szó, szó,
     üdvözülés, pokol,
erény, tudás facsarható jó,
     vagy máglyán haldokol.


A forrás kristálytisztasága
     azért az, mert a sűrű
mélységek szövevény-szitája
     szennyeit kiszűri.


Sose fogjuk hát megtalálni
     a jelek végső szavát,
hogy Úr-e igazán a királyfi
     s királynék-e az Anyák?



Negyedik tétel / Szavak


Hangok gyülevész csoportja,
mi rendezi őket sorba?
Változik bár, el nem vész,
kép volt s már csak jelentés,
művünk vagy örökségünk,
elsüllyedt s újra elétünt.
Mit foghatsz be a szóval,
mit szelekbe szór a szótlan
nagy éj, a kezdet-előtti,
mely az ősforrásokat őrzi?


Sodorják, súgják hangod
sikolyok, dallamok, lantok;
iszap, aranypor villan,
érc-fény, elillan s itt van;
sűrű fű pusztulva sarjad,
virágzó láp, üde parlag
hallgatva ég, ha az ember
naív-ravasz értelemmel
úgy véli, szavakba fogta, –
mint Mózes csipkebokra.



Ötödik tétel / Nyelvek


Ha ábrázolod: hatalmat nyersz rajta, így
tudta vadász, szerelmes, javas; a név is
varázserőt ad, mert új kapcsolatba fűzi
a dolgokat; a nyelv szűrő, megőrző-pusztító
alakzatai az értelem rendjével rendezik el
a világ szövevényét, vagy rendezik át
a magunk szövevényei szerint; mert tiszta fény
az ész, de tettei szörnyetegebbek az ösztönökéinél;
az értelem csoda, de vigyen bár a kozmosz, az atomvilág
titkaihoz, útját a lélek súgja. S ugyan jó-e az út?


Az emberé a beszéd, a tagolt hang, a nyelv,
mert benne, általa több aki szól egymagánál,
ösztön, ész, lélek sarjadó-nevelő-megrontó alkotása,
sokaság összefogója korok, földek határain át.
Az emberé az írás: foszlékony szájhagyománynál
jobban őrzi a szót, véssék bár agyagba, sírkövekre,
fessék falakra, pergamenre; elássa talán
az idő, de újra szól, ha titkát meglelik.
Az alfa s omega tartalmasabb mint két betű,
s képleteink is túlmutatnak jeleinken.


A növő világgal együtt nő, amit megőrzünk;
kővéset, hártyairtás után nyomtatott könyvek gyűlnek
a könyvtárakba; elpusztultak s újraszülettek díszesen
vagy olcsón: értelem, átok, erőszak, okosság,
szépség, ördögi praktika, magány és együttérzés
edényei. Minden nemzedék hozzáteszi a magáét,
növekszik parttalan, ömlik adat, alkotás, eredmény.
Ki helyezi el s hol? KI tekinti át káoszát?
Mikrokárd? Komputer? A gépek eszközeink csak; –
de adhat-e s milyen rendet, célt az egésznek az ember?



Hatodik tétel / Könyvek


Hordja temetni halottait; azt, ami több a halottnál,
     könyvek lapjaira írja az emberiség.
Tűzre vetik s fénylőbben kel ki megint a parázsból,
     az lobog, ég, ami csak tűzrevaló papiros.
Öntudatát, létét, álmát értelmezi bennük:
     arcát s álarcát őrzi, cseréli a nép.

szozattv


szozat a tiszta hang attila LSApokabacsi attilaprokopp Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf