Czegő Zoltán: Kompozíció

Harangszó. Nem is olyan csendes.
Tompa dobbanással ütődik szívemhez.

Könnyű a szó, mint libbenő júliusi árnyék,
őriz, hogy emlékedre az éjjel rátalálnék...
Riadok, mint kölyökkoromban,
mikor halálra szeretett madaramra néztem...
- Gyenge fűszálam, nem bírtad ki
törvényem: kit szeretek - lobogó lánggal
tüzeket szító, tiszta égig égjen!

Nyaram fölperzselt. Most - puszta mezőben
elhalni nem tudó láng - magamban égek.
Ujjaim tartom az utak remegésén, minden éjszaka:
várlak.
És engem vár idegen lányok tánca,
azoké, akik
- valami múltért cserében -
vélem üdvözülnének.

Távoli harangszó. Esti remegés a tájon:
a folyó üzen: egy ingó szigetén
néhány fűz forró lombja libben.
    Csak harangszó. -
        Magamban kereslek, hogy fájjon,
arcom szigetét idézem nyugodt szemeidben.