Vargha Gyula: Új életkezdés
E kirabolt, feldúlt, szomorú világban
Nincs semmi öröm;
Vén testem ezentúl sanyarú paraszti
Munkába töröm,
A gondolat éhes, vijjogó ölyvét
Így tán megölöm.
Hajnali pírtól, míg az alkony elönti
Megint az eget,
Tűrve a tűző nap tűzzuhatagától
Felgyúlt meleget;
Öntözze özönnel sűrű verítéken
A néma röget.
Föld néma rögét csak törni, gyötörni,
Mint néma barom,
Rá sem eszmélni, belőle az áldást
Hogy én csikarom.
Nem bánva, ha lankad kortul elernyedt
Vézna karom.
Éljek csak a percnek, többé ne gyötörjön
Se múlt, se jövő,
Égjek, ha emésztve a déli rekedt fény
Gyilkos heve nő,
S holnapi napszámhoz adjon erőt estve
A kis pihenő.
Év évre az évek, ha ugyan még vannak,
Így tűnjenek el.
Aztán, por a por közt, porladjon e sajgó
Kín-dúlta kebel,
Örök pihenéssel örök feledés csak,
Más semmi se kell.
Statisztikus, költő, műfordító, az MTA tagja (l. 1892, r, 1907, t. 1923)
*Káva, 1853. nov. 4. – †Budapest, 1929. máj. 2.
*Káva, 1853. nov. 4. – †Budapest, 1929. máj. 2.
