Rakovszky József: Tavasz volt akkor

Tavasz volt akkor… Almafád virágzott,
s kezembe tévedt egy angyal keze,
ki szebbé tette nékem a világot
az első csókkal. Mondd emlékszel-e?

Az első csók… s utána jött a többi.
Bódultan ittam mennynek mámorát.
Órák, napok… mind hagytam elpörögni.
Milljó gyöngyszem gurult tovább, tovább.

Elmúlt a nyár is. Mily tündéri szép volt
a halk bolyongás véled száz úton.
Aztán elhagytál, mint a tiszta égbolt,
mely mélybe hull. Miért? Oh, nem tudom!

Már messze jársz, elérhetetlen messze.
Kihunyt az ősz is, mint egy árva fény.
S én jégvirággal várlak reggel, este
a hóbelepte vágyak idején.

/Budapest, 1990. május. 3/