Arany János: A tölgyek alatt

MARGITSZIGET


A tölgyek alatt
    Szeretek pihenni,
Hova el nem hat
    Város zaja semmi.
Zöld lomb közein
    „Áttörve” az égbolt,
S a rét mezein
    Vegyül árny- és fényfolt.


A tölgyek alatt
    Oly otthonos itten!
Évem leapadt:
    Íme, gyermek lettem,
Mint mikor a tölgy
    Sudarát megmásztam,
Hol seregély költ –
    S vígan madarásztam.


A tölgyek alatt
    Több egykorú társsal
Madár-fiakat
    Kifeszíténk nyárssal;
Jó tűz lobog ott,
    Zizeg a kis bogrács –
S ha bealkonyodott,
    Haza már egy ugrás.


A tölgyek alatt
    Örömest valék én,
Bár madarat
    Hagytam utóbb békén;
Gyermeki önző
    Korom’ ifju ábránd
Veszi ösztönző
    Szárnyára, s tovább ránt…


De tölgyek alatt,
    Valamerre jártam,
Szülőhonomat
    – Csakis ott – találtam;
S hol tengve, tunyán
    Hajt, s nem virul a tölgy:
Volt bár Kánaán,
    Nem lett honom a föld. –


A tölgyek alatt
    Még most is elülök;
Bűv-kép csalogat,
    Ábrándba merülök;
Hajó-kerekek
    Zubogását hallom…
„Hajrá, gyerekek:
    A vízi malom!”


A tölgyek alatt
    Ím, meglep az alkony,
Hűsebb fuvalat
    Zörög át a parkon;
Felhők szeme rebben:
    Haza sietek,
Jobb ott, melegebben,
    Ki vén, ki beteg.


A tölgyek alatt
    Vágynám lenyugodni,
Ha csontjaimat
    Meg kellettik adni;
De, akárhol vár
    A pihenő hely rám:
Egyszerűen bár,
   Tölgy lenne a fejfám!

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo