Szilágyi Ákos: Zsoltárocska
Én, kicsiny tetve az Úrnak,
ringva e rózsalevélen,
íme, imára kulcsolom apró lábaim,
állkapcsaim levélre ejtem,
s őhozzá fohászkodom.
Nagy az Úr rózsalugasa,
s minden pillantása egy-egy rózsalevél,
ha őrá tekintek rózsaként lebegek.
Íme e levél az én imaszőnyegem,
saruim lerúgom, s térdelek benne.
Rózsaszín beleim sírdogálnak,
torkom rózsája panaszra nyílik:
Törd le Uram a mohó tetveket,
kergesd el őket az én levelemről,
fújd el a telhetetleneket innen,
s én hozzád zabálom át magam.
Vajha szárnyakkal élnék én is,
mint a madarak, s röpködhetnék
rózsalevélről rózsalevélre.
ringva e rózsalevélen,
íme, imára kulcsolom apró lábaim,
állkapcsaim levélre ejtem,
s őhozzá fohászkodom.
Nagy az Úr rózsalugasa,
s minden pillantása egy-egy rózsalevél,
ha őrá tekintek rózsaként lebegek.
Íme e levél az én imaszőnyegem,
saruim lerúgom, s térdelek benne.
Rózsaszín beleim sírdogálnak,
torkom rózsája panaszra nyílik:
Törd le Uram a mohó tetveket,
kergesd el őket az én levelemről,
fújd el a telhetetleneket innen,
s én hozzád zabálom át magam.
Vajha szárnyakkal élnék én is,
mint a madarak, s röpködhetnék
rózsalevélről rózsalevélre.