Döbrentei Kornél: Ez is a Dunánál

Reng a parti lépcső, annyi a patkány,
hitted, műved ronthatatlan megáll,
nekik a túlélés naiv feladvány,
kettőskeresztű szent István király;
bal latrok hurcolásszák Jobbodat,
széttört országalmád tovább rohad.

Tűnődöm elkoppányodott létemen,
itt e tüntetés-vigílián,
arra vánszorg az elvénhedt őselem,
hol fajtám öli vandál kistitán,
nézik góchagyó, koncosztó nagyok –,
folyónk, Európa lucska ragyog.

Lásd, fonák békével házaló klán-had,
e táj pangó vérvonala mentén,
hogy az erdélyi túsz-nép miként mállad
böhönc buldózerekkel töretvén,
írják századokba beélt nyomát:
nyelvét, nevét, tanyáját, templomát.

A folyó járszalagján nem dinnyehéj,
de szégyenkővel búsvemhű uszály,
a jövő közelg, s rút emelvényt ígér,
elférünk rajta mind, Szent király,
meghunyászkodó tehetetlenek,
hagytuk, sorsunkból kirekesszenek.

        II.

S ott lesznek a gyalázat-emelvényen,
kik hazaordítoztak a hazával,
kijátszva a népet a nép nevében,
és üres szívvel, de teli szájjal
fröcsögtek, sértőn-együgyű a hanta;
hatalom-szavatolta hazugság,
országfojtóbb, mint a régi kisantant –,
és akik a múltat eltussolták
most fals kikiáltók, sok gyökértelen,
s mélybuta törzsökös, negédes-lágy,
a művük: elfuserált történelem,
számukra a magyar táj, tereptárgy!

        III.

Döntöttek, s megint nélkülünk! Irgalom
nincs, mint népidegen osztály fiát
hajdani, vörösretapsolt hajnalon,
kitelepítik tanúnk, a Dunát,
még gyanútlan döglődik rajta az ár,
még teng e mérgezett csordavályú,
mélyhez a csodaszarvas inni lejár
és védtelen birkává muszájul,

a léte lőlappal felcicomázott,
páráll pórusaiból félelem,
célra rögzítik szomszéd orvvadászok,
és a legenda tetemmé leszen.

Szabadrablás előlegzi a vad tort,
székely kopjafák dűlnek recsegve,
banda pusztít sírkerteket, hogy koholt
ősmondáját életre teremtse.

S világgá ment zsenik, mint dicső hamvak
az óceántól csak visszaérnek,
ide, hol némely holtak tovább halnak,
itthon haza vajon mikor térnek?
Hantjuk feledésig elegyengetett,
jelt ad a jeltelen parcella-mély,
s működik az illegális kegyelet;
az emlékezéshez sincs engedély.

Lábra kél a lépcső, annyi a patkány,
a partot kikezdte szenny és aszály,
fogyatkozunk, nekünk bravúr-mutatvány
a túlélés, jó Szent István király.
A komor vízen hidat ver a holdfény,
rajta a semmibe csörömpöl át,
üresen, mint a kimagozott remény,
megtartó abroncsunk: szent koronád.

    /Budapest, 1988. június 26./ 

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf