Döbrentei Kornél: Ez is a Dunánál

Reng a parti lépcső, annyi a patkány,
hitted, műved ronthatatlan megáll,
nekik a túlélés naiv feladvány,
kettőskeresztű szent István király;
bal latrok hurcolásszák Jobbodat,
széttört országalmád tovább rohad.

Tűnődöm elkoppányodott létemen,
itt e tüntetés-vigílián,
arra vánszorg az elvénhedt őselem,
hol fajtám öli vandál kistitán,
nézik góchagyó, koncosztó nagyok –,
folyónk, Európa lucska ragyog.

Lásd, fonák békével házaló klán-had,
e táj pangó vérvonala mentén,
hogy az erdélyi túsz-nép miként mállad
böhönc buldózerekkel töretvén,
írják századokba beélt nyomát:
nyelvét, nevét, tanyáját, templomát.

A folyó járszalagján nem dinnyehéj,
de szégyenkővel búsvemhű uszály,
a jövő közelg, s rút emelvényt ígér,
elférünk rajta mind, Szent király,
meghunyászkodó tehetetlenek,
hagytuk, sorsunkból kirekesszenek.

        II.

S ott lesznek a gyalázat-emelvényen,
kik hazaordítoztak a hazával,
kijátszva a népet a nép nevében,
és üres szívvel, de teli szájjal
fröcsögtek, sértőn-együgyű a hanta;
hatalom-szavatolta hazugság,
országfojtóbb, mint a régi kisantant –,
és akik a múltat eltussolták
most fals kikiáltók, sok gyökértelen,
s mélybuta törzsökös, negédes-lágy,
a művük: elfuserált történelem,
számukra a magyar táj, tereptárgy!

        III.

Döntöttek, s megint nélkülünk! Irgalom
nincs, mint népidegen osztály fiát
hajdani, vörösretapsolt hajnalon,
kitelepítik tanúnk, a Dunát,
még gyanútlan döglődik rajta az ár,
még teng e mérgezett csordavályú,
mélyhez a csodaszarvas inni lejár
és védtelen birkává muszájul,

a léte lőlappal felcicomázott,
páráll pórusaiból félelem,
célra rögzítik szomszéd orvvadászok,
és a legenda tetemmé leszen.

Szabadrablás előlegzi a vad tort,
székely kopjafák dűlnek recsegve,
banda pusztít sírkerteket, hogy koholt
ősmondáját életre teremtse.

S világgá ment zsenik, mint dicső hamvak
az óceántól csak visszaérnek,
ide, hol némely holtak tovább halnak,
itthon haza vajon mikor térnek?
Hantjuk feledésig elegyengetett,
jelt ad a jeltelen parcella-mély,
s működik az illegális kegyelet;
az emlékezéshez sincs engedély.

Lábra kél a lépcső, annyi a patkány,
a partot kikezdte szenny és aszály,
fogyatkozunk, nekünk bravúr-mutatvány
a túlélés, jó Szent István király.
A komor vízen hidat ver a holdfény,
rajta a semmibe csörömpöl át,
üresen, mint a kimagozott remény,
megtartó abroncsunk: szent koronád.

    /Budapest, 1988. június 26./ 

szozattv


szozat a tiszta hang attila LSApokabacsi attilaprokopp Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf