Gyurkovics Tibor: Szentostya

Mindig néztem a papokat
– pap lettem volna én is egyszer –,
hogy átváltoztatják az ostyát
amit nem vet ki semmi vegyszer
ráleheltek a matricára,
rádőlve oltárkeszkenőre,
mormolva a dús szavakat –
és Jézus Krisztus lett belőle.

És akkor megképzett az Isten!
Aláhajolva, fölsuhanva,
bizonyos katolikus hitben
magát az Isten fölmutatta…
A hártyavékony ostyahéjon
kirajzolódott az az isten,
akiben, mint az osztalékban
reméltem, de magam se hittem…

Lehelt a pap – „Ez az én testem…”
Boroskehelybe súgta vérem,
de aki egykor pap lehettem
volna, még magam is reméltem:
átmatricázódik az arcmás,
mint Veronika keszkenője,
lehet az ige, ostya, hagymáz,
de Jézus Krisztus lesz belőle!

De lefogott a rémület,
mint kannibálokat vasárnap,
megesszük az istenünket
áldozata áldozatának?
Föláldozzuk a legszebb testet
rámatricálva és előre?
Fölzabáljuk a kenyeret
és Jézus Krisztus lesz belőle?

Mindig néztem a papokat
csak fuldokolva ahogy tömték
magukba a falatokat:
istent esznek – s ez a dicsőség?
Most rossz nápolyit hammolok,
rétegostyát a vörös borhoz,
sütőipari anyagot,
olyat, amilyet ez a kor hoz.

Hogy fuldokoltak a papok!
Szájpadlásukról ujjal tépték
a hártyamaradványokat,
istentől öklendezve végképp…
Még hánytak is! De csak legyűrték
a nápolyi-falatokat…
Lenyelhetetlen csöndben ismét
Isten kaparja torkomat...

szozattv


szozat a tiszta hang konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf