Szenczi Molnár Albert: II. ZSOLTÁR
C. M.
Jövendölés az Krisztus személyéről és országáról.
1
Miért zúgolódnak az pogányok?
Mit forgatnak ő bolond elméjekben?
Az földi népeknek mi szándékok?
Csak hiában valót űznek szívekben.
Ez világi királyok egyben gyűlnek,
Az fejedelmek tanácsot tartnak,
Az Isten ellen erős kötést tésznek,
És az ő Krisztusára támadnak.
2
Nagy fönnyen mondják: Mit késünk ezzel?
Jer, szaggassuk el ezeknek kötelit,
És minden igájokat rontsuk el,
Ne viseljünk többé rajtunk effélit.
De az Úr Isten az magas mennyekben
Csak neveti dolgokat azoknak,
Csúfolja őket, ülvén szent székiben,
Kinek ezek semmit nem árthatnak.
3
És végre hogy megindol haragja,
Kemén' beszéddel kezd szólni azoknak,
Rettenetesképpen megriasztja,
Ki miatt teljességgel elbággyadnak.
Hogy mertek, úgymond, ez ellen zúgódni?
Azkit én kentem az királyságra,
És királyi pálcát én adtam néki,
Az én szent hegyemre, az Sionra.
4
Mond ez királság: Ím kihirdetem
Az ő tanácsát és szent dekrétomát;
Az fölséges Úr mondá énnékem,
Én fiam vagy, ma szültelek, fiamat.
Kérjed éntőlem az sok pogányokat,
Kiket örökségül néked adok,
Föld kerekségin sok tartományokat
Mindenütt én tenéked ajánlok.
5
Rontsd meg őket te nagy hatalmoddal,
Mint az földből égetett cserépedént,
És az te királyi vaspálcáddal
Verd öszve, és törd apró pozdorjánként.
Azért fejedelmek, bírák, királyok,
Ezekből tanóságot vegyetek,
És magatokat jól meggondoljátok,
Kik ez földön regnáltok, itéltek.
6
Szolgáljatok ez hatalmos Úrnak,
Igaz félelemmel, jámbor élettel,
Örvendezzetek ő nagy voltának,
De ezek is legyenek rettegéssel.
Csókoljátok ez néktek küldött fiat,
Hogy erőssen meg ne haragudjék,
El ne múlassátok parancsolatját,
Mert szörnyűképpen el kell vesznetek.
7
Mert gyakorta, hogy ingyen sem vélnéd,
Mint az sebes tűz, fölgerjed haragja.
Te azért teljes szívvel elhiggyed:
Boldog az, ki magát ez Úrra bízza.
