Tűz Tamás: Jó itt, Uram
Napfény remeg oltárodon.
Elmélkedem. Álmélkodom.
Mert ésszel föl nem értelek,
körülcsapong a képzelet.
Libeg-lobog a gyertyafény
az oszlopok komor kövén.
Így tükrözöm, ha lángot ad,
melengető világodat.
Majd elmélázva, csöndesen
házadra ül szelíd szemem.
Az ajtaján épp összeér
búzakalász, szőlőlevél.
A vázákon illat lebeg.
Vedd birtokodba kertedet:
újból kinyílt Paradicsom,
hol rózsa ring és liliom.
Forrás is csörgedezik itt.
Szomjas szívem abból iszik.
Péterrel együtt mondhatom:
Jó itt, Uram, jó itt nagyon!
A fűzérek zöld aranyán
ütném föl árnyékos tanyám
s a bíborszínű szőnyegen
vetném meg hűs fekvőhelyem.