Döbrentei Kornél: Hova tűnt a vitézség, fiúk?


K. Zs.-nak


 


Fiúk, hová tűnt a virtus, hol lakik,
meddig hátrálunk még, a méhfalig?


Szent Szűz népe! – mintha a szülőcsatorna
a feltámadás dögtemetője volna,
mintha barackvirágból is gyászszag lengne,
betemet az abortuszok mocska, szennye.


 


Fiúk, ne tűrjük, fonákul essen minden,
kockán nyer a sátán, legalul az Isten,
fügefalevéllel álcázott a pokol,
Édennek hiszi sok elvakított botor!


Ocsúdjatok! Az önfeladásnak vége,
maszlag-pácolt pecsenyegalamb e béke,

szárnya széjjeltépve, falják két pofára,


Fiúk, figyeljetek a Turul madárra,
ha nem, cselédek maradtok, tányérváltók,
Trianon óta nem jártak le a váltók.


Konokul csatát állni, esély s számadás,


Hunor-Magor sarjak, fel s ellentámadás!


 


Huszáros választ, intőt, ne csak a mának,
féljenek előre is, kik felprédálnak.


Ne a végső lehetőt, a lehetetlent
kísértsük, s akkor a Szent Korona megment.


De veszni se úgy, mint Széchenyi, Teleki,
a végzetet ne pisztolycső dörögje ki;

óvjuk a teremtés-bimbót: a koponyát,
mily tékozlás, ha ólomgolyó robog át
és nem gondolat a kiművelt embertőn,
anyaföld-látni velőhabos tengerről
nagy ár, megérhetnénk, ahogy jussként dukál:
létünket élet váltsa meg, ne önhalál.


 


Ne a kopjafát, akkor inkább a kopját,
ha sírjaink a globuszt körül is fogják,
ne lágy gesztust, mely latrokat ment fel rendre,
inkább sújtva számonkérőn, elrettentve,
mint Balassi, Zrínyi, Petőfi tette itt,
s megemlegették a Magyarok Istenit

a cenkek: szívről szívre kellett vívniuk –


Azóta hová tűnt a vitézség, fiúk?


 


Fakó példa lett Bajcsy-Zsilinszky Endre,
ki lőni mert gestapós pribékseregre;
hol van a fajtánkért aggódó regiment?


Gérecz s a Pesti Srácok hada lepihent

kék koporsóba végleg, álmuknak kijár
a hősi való: itt minden férfi végvár:


S ma gyávaság sötét bűzmirigye a hold,
Bajcsy horpadt ötpengőse fényesebb volt,
s a tanulság is: szabad nemzetté a nyáj
úgy válhat, ha egy emberként forradalmár.


 


Fiúk, hová tűnt a virtus, hol lakik,
Meddig hátrálunk még, a méhfalig?


 


                        /Budapest, 2003. április 24/

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf