Gazduram - október

Tanév kezdés....Nálunk verskezdés, csend-tanulás, szó-felelés,
lélek-vizsga....
Gazduram
Tanulj meg úgy járni a havon, hogy nem hagysz nyomot...
/török közmondás arra, hogy készülj fel a szerelemre …/
 
a katona hazatér, s harctéri tudása  mit sem ér
a sebei nem büszkeségei többé,
nem csak múlttá válik ami volt, sokkal inkább köddé...
mondatokból szavak lesznek, a szavakból néhány betű
mikor fáj a csönd, és félelmet kelt a nesz,
megvárni azt, hogy a pulóverből újra gombolyag lesz,
ez nem egyszerű...
 
meccsek, játszmák váltják a közönybe fulladt tegnapot,
a magány önmagán végzett kísérletei nyomán,
ragasztott szárnyak csapták be a tudatom az utamon,
kérge mérge azzal szívódott valamelyest,  hogy utazom,
most összefogott a lelkem, a szívem, a testem
az ígéret az, hogy megérkeztem… a vágy már is körbe fonja,
boldogság a szivacs szomja…



Jóna Dávid (2011.08.28)
 
Gazduram


A tenger nem más, mint
egy nagy kék- lélek,
kapaszkodna a partba,
de visszacsúszva egyre mélyebb,


aztán egy fa asszony-lábát,
könnyezve mégis eléri,
de húzza vissza a meder,
ahogy a csönd anyja méhéhez méri,


csak a felhők követik,hullanak rá,
mint a gondolatok,
pedig hajóknak mutogat,
amik iránytűszemük nélkül vakok,


de talán megértik az igazi nők Gazduram,
hogy  idegsejtjeik: gyökerek,
s tudatuk azáltal nő,
ha felszívják, őket tápláló lelkedet


Szentjánosi Csaba (2011.08.28)
 
Gazduram
 
víz fodrok fonódtak derekadra,
hajadban csöppök tükrei játszottak
fogtál újra és újra hadra,
a víz fölött két egymást néző arc látszott csak…
 
lüktetésünkben egymás felé
tartott ezer láthatatlan fonál,
csókban forrt a vér, s eggyé vált a nyál,
az ölelésben a test önmagát fedte fel
néha lelassul, majd újra vadul,
szerelmének megtartó tüzében, többet akarva, nyugtalanul:
a vágyott imádott katlan,
egyszerűségében is felfoghatatlan.
 
én nem is tudom, valójában ezt az egészet hova méred,
ha jól is mérsz, mérleged bizonyára téved
ha a múltból keres összevetni valót;
ami szándék volt, mára elkötelezettség,
a kikötőből már alig látni a hajót…
 
az éjszaka, majd a reggel is döntött,
hittel a holnapban, egymásban, a mindenkori mában,
(döbbenet a jelen panoptikumában)
hogy szívünk menekülés helyett, valódi esélyt kap,
Te lettél nekem a Hold, Te lettél nekem a Nap…
 
azt akarom, hogy a Hozzád tartozásom (a szent feloldozásom)
a világ is lássa,
a haldoklástól türelmes szív öngyógyítása
fényt talált,
és legyőzte a szeret nélküliséget, vagyis a lélek-halált.



Jóna Dávid (2011.09.04)
 
Gazduram
 
A felhő olyan, mint az infúzió,
csöpögnek belőle a cseppek,
ilyen, betűatomokból
mondatsejtté váló versed.
 
Kisfiút látok,aki utánozza Istent,
teremt időből új végtelent,
sodrásból új patakot,
kapkodva fogja a lány kezét,
mint a lazacot,
 
a lány virágokat szed, a pillanat
színes arcait,
a fiú szíve szerelemmé robban
a fénysugár sínein,
mint a dinamit
 
aztán eltelt 30-év, a gondolat
ráolvad agyunkra, körmünket
feszegeti az írás,
ami olyan tiszta volt, benőtte a gaz,
marad.... a fűnyírás,
 
de halántékunk élénk, szemünk biztosítékát
kiveri, jelzik a könnyek,
Nagymamám főztjének illatát érzem,
ahogy az ég ablakán át visszajönnek.
 
Nézem Gazduram, hogy szíved „menekülés
helyett, valódi esélyt kap”,
kívánom amerre jársz, mintát hagyjál,
mint a faragott talp.
 
Szentjánosi Csaba (2011.09.05)
 
Gazduram


Nagyítod színes mozaikjain
Úsznak, nyúlnak, fénylenek
A percek, arcok, helyek.
Vizsgálódsz, mint egy tudós,
Meg sasmadárként repülsz
Méltósággal, s a múló
Időt, mint a bölcs öregek,
Egy-két szóba préseled,
Aztán karosszékbe ülsz,
Örülve a szavakba csomagolt csendnek. (Sóskuti Zoltán)
 
Meghaltam Hajdúszoboszlón, galambként,
vízként, nádként éltem tovább,
agyam földszintjére zuhantam, hiába
emelte álmomat az emeletes ágy.
 
Körbe ültük a csendet, szavaink-cölöpjeivel
énünket vertük a földbe,
Isten? Isten? Isten? Szeretetének lökéshulláma
életemet Testvéreméhez lökte.
 
Nincs madárszemem, hogy lássam a vízcseppet
a folyóban,gondolataimmal csak Isten világát
tatarozom,
szél kezemmel tartom a kanalat, a villát
üres tányéromon.
 
Kis kalapácsütések a szívverések, talán
menekülőn kopogtak át az éj falán,
delfinként őrizte órámat az idő....
ha percörvénybe rántott volna a fuldokló magány.
 
Egyszerre nem látjuk az eget, a földet,
a füvet, a halakat,
részletekben veszünk csak levegőt:
ahogy a vonat sóhajaként itt marad.
 
Pár ember elindult Budapestről,Debrecenről,
hogy közösen Isten jelenlétébe érjen,
az Istentiszteleten az alázat faragta
hajlíthatóvá, kővé vált térdem.
 
(Szentjánosi Csaba 2011.09.09)

szozattv


szozat a tiszta hang sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf