Gaál Áron: Ce bien
Itt ülök a sziget csúcsán most,
ahol a költő leírta:
Párizsba tegnap beszökött az ősz.
Szemben lakóhajók árbocrúdján
megcsillan
az összes eddigi tegnap
és tegnapelőtt fénye,
s két mai lány lába a lépcsőkövön,
ahogy körülcsókolja őket a Szajna,
száz szájával egyenként befalva,
magában tartva majd elbocsátva
húsz pici ujjat,
míg én újra meg újra felidézem
azt a tétova lelket,
amit a hely szellemének mondanak,
a lombot és nyarat,
talán ilyen volt az is,
az a pillanat,
amitől Párizs meg se hőkölt,
legfeljebb Pest riadt rá egy későbbi
esős őszön, s kutatom azt,
ami még maradt
árnyékából a Pont de Neufon,
s a Szent Mihály útján, ahol haladt
Léda karjából kiszakadt magányában,
léte lázától verve
ahhoz, akit nem neki neveltek,
egy svájci zárdában álmodó mutatós
vadóc kis fruska
jövőt kutató tekintete felé.
Jaj, ma én őrizem a szemedet
Ezeken az utcákon, hidakon, tereken
dőlt el talán kettejük sorsa,
itt,
talán itt dőlt el,
hogy Léda után majd a Csinszka
szeme őrzi meg magának
holtan is.
Talán akkor, talán itt
vetett lobot egy perc alatt a vég,
itt az övé, s itt a miénk…
Ma montre est arrétée.
Párizs, 2003 nyara