Fülöp Árpád: A bor

Hogy nyakig a bajban állatok, emberek:
Egy oka van csupán, sem több, sem kevesebb.
Minden gond, baj pedig
Onnan kerekedik,
Hogy ez a föld  v i z z e l  van tömve fenékig


Istenem, mikor e golyóbist teremted,
Véletlenül ha a vizet kifelejted!
S borral nedvesitnéd
Föld asszu gerincét:
Hirből sem ismernők a lét fanyar izét.


Hogyha a sziklák közt borpatak szökellne,
Ha bort hömpölygetne a folyamok medre,
Hogyha a végtelen
Mélységes tengeren
Borhullámok fodra ringana kéjesen!


Felhők most az égen józan fővel járnak;
Akkor az öreg nap felcsapna csaplárnak
És itatná őket,
A szomjas felhőket,
Példát az ivásra ő adna legfőbbet.


Menykőt kovácsolni nem jutna eszökbe
Nap tekintete ránk sohse volna görbe;
Mindig mosolyogna,
Tél sehol se volna,
Karácsonkor nyilnék a legszebb ibolya.


Hát a szélvihar, mely - haragja ha forrad -
Fenekestől most egy országot felforgat:
A tenger hátára
Mielőtt levágna,
Befordulna ő egy partszéli csárdába.


Pityókos fejét a bor ereje nyomván
Végig henterednék tenger puha fodrán.
Félénk hajós népek
Nyugton élhetnének,
Mig egyik parttól a másik partig érnek.


Most a szegény földnek rongyos a ruhája,
Itt a combja látszik ott könyöke, válla.
Itt puszta, ott szikla,
Riad ettől vissza
Fű-fa, nem kell nekik purdé pőre izma.


Ha minden kis gödröt nem viz, de bor töltne,
Meztelenség akkor, oh föld, nem gyötörne
Mint iszákos ember
Orra, diszes mezzel, -
Borvirággal volna fedve a csupasz hely.


S a szerelmes tavasz, ez a kényes tündér,
Faképnél nem hagyna, ha összezördültél.
Csókolgatná folyvást,
Oh föld, a te orcád,
Lenne válhatatlan igaz oldalbordád.


Állat se öntené dühe ádáz hevét,
Minden állat földig leinná az eszét.
Héjjának nézné a
Galambot a héjjá
S borforrásnál vele nyögdécselne néha.


Háboru? Már abból nem volna ma semmi,
Szomjas vitézeknek bort kellene nyelni.
Mindenik eláznék,
Szeme karikáznék,
Szölőszemből jutna puskába táplálék.


Képzeljünk csatatért, hol a golyó szőlő,
Bordalt fütyörésző miljom édes tömlő.
Egyik lőve hajszra,
Másik lőve csára
S hollók helyett rigók szállnak lakomára.


Jégverés se volna; a bömbölő felleg
Ludtojásnyi szőlőt hullatna jég helyett;
A gazda és szolga
Futna utcasorba,
A sok nyalánkságot seperné halomba.


Vizözön helyett is lett volna borözön,
Maradt volna aztán szépen a kö kövön.
Csak Noé bárkája
Veszett volna kárba,
Bizony egy csepp szükség sem lett volna rája.


Mert ime, - látom is éles lelki szemmel -
Feneketlen gyomru sok borissza ember
Neki gyürkőzötten
Gátul áll nagy hősen,
Ugy felhörpenti, hogy nem marad seprő sem.


El-eltöprengek a lét nagy kérdésein,
Nincs egy nyugodt napom, nincsenek éjeim
Szüntelen ez árnyék
Üldöz: mért nincs máskép?
Oh, hogyha ez a föld csupán bortól áznék!


Barátim, ha én is meg találnék halni,
Ne merészeljetek engem megsiratni!
Boros koponyával,
Tántorgó bokával
Kisérjetek ki a gyászló sokasággal!


A koporsóm pedig boros hordó legyen,
Boros üveg rajta nemesi cimerem.
Sirom legyen ásva
Szőlőhegy ormába,
Szőlőbokor legyen hamvaim fejfája!

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf