Fülöp Árpád: A bor

Hogy nyakig a bajban állatok, emberek:
Egy oka van csupán, sem több, sem kevesebb.
Minden gond, baj pedig
Onnan kerekedik,
Hogy ez a föld  v i z z e l  van tömve fenékig


Istenem, mikor e golyóbist teremted,
Véletlenül ha a vizet kifelejted!
S borral nedvesitnéd
Föld asszu gerincét:
Hirből sem ismernők a lét fanyar izét.


Hogyha a sziklák közt borpatak szökellne,
Ha bort hömpölygetne a folyamok medre,
Hogyha a végtelen
Mélységes tengeren
Borhullámok fodra ringana kéjesen!


Felhők most az égen józan fővel járnak;
Akkor az öreg nap felcsapna csaplárnak
És itatná őket,
A szomjas felhőket,
Példát az ivásra ő adna legfőbbet.


Menykőt kovácsolni nem jutna eszökbe
Nap tekintete ránk sohse volna görbe;
Mindig mosolyogna,
Tél sehol se volna,
Karácsonkor nyilnék a legszebb ibolya.


Hát a szélvihar, mely - haragja ha forrad -
Fenekestől most egy országot felforgat:
A tenger hátára
Mielőtt levágna,
Befordulna ő egy partszéli csárdába.


Pityókos fejét a bor ereje nyomván
Végig henterednék tenger puha fodrán.
Félénk hajós népek
Nyugton élhetnének,
Mig egyik parttól a másik partig érnek.


Most a szegény földnek rongyos a ruhája,
Itt a combja látszik ott könyöke, válla.
Itt puszta, ott szikla,
Riad ettől vissza
Fű-fa, nem kell nekik purdé pőre izma.


Ha minden kis gödröt nem viz, de bor töltne,
Meztelenség akkor, oh föld, nem gyötörne
Mint iszákos ember
Orra, diszes mezzel, -
Borvirággal volna fedve a csupasz hely.


S a szerelmes tavasz, ez a kényes tündér,
Faképnél nem hagyna, ha összezördültél.
Csókolgatná folyvást,
Oh föld, a te orcád,
Lenne válhatatlan igaz oldalbordád.


Állat se öntené dühe ádáz hevét,
Minden állat földig leinná az eszét.
Héjjának nézné a
Galambot a héjjá
S borforrásnál vele nyögdécselne néha.


Háboru? Már abból nem volna ma semmi,
Szomjas vitézeknek bort kellene nyelni.
Mindenik eláznék,
Szeme karikáznék,
Szölőszemből jutna puskába táplálék.


Képzeljünk csatatért, hol a golyó szőlő,
Bordalt fütyörésző miljom édes tömlő.
Egyik lőve hajszra,
Másik lőve csára
S hollók helyett rigók szállnak lakomára.


Jégverés se volna; a bömbölő felleg
Ludtojásnyi szőlőt hullatna jég helyett;
A gazda és szolga
Futna utcasorba,
A sok nyalánkságot seperné halomba.


Vizözön helyett is lett volna borözön,
Maradt volna aztán szépen a kö kövön.
Csak Noé bárkája
Veszett volna kárba,
Bizony egy csepp szükség sem lett volna rája.


Mert ime, - látom is éles lelki szemmel -
Feneketlen gyomru sok borissza ember
Neki gyürkőzötten
Gátul áll nagy hősen,
Ugy felhörpenti, hogy nem marad seprő sem.


El-eltöprengek a lét nagy kérdésein,
Nincs egy nyugodt napom, nincsenek éjeim
Szüntelen ez árnyék
Üldöz: mért nincs máskép?
Oh, hogyha ez a föld csupán bortól áznék!


Barátim, ha én is meg találnék halni,
Ne merészeljetek engem megsiratni!
Boros koponyával,
Tántorgó bokával
Kisérjetek ki a gyászló sokasággal!


A koporsóm pedig boros hordó legyen,
Boros üveg rajta nemesi cimerem.
Sirom legyen ásva
Szőlőhegy ormába,
Szőlőbokor legyen hamvaim fejfája!

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 11 21 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf