Sulyok Vince: Hiábavalóság halottai

Összetört ífjú arcok rózsaszirmai,
szétzúzott virágéletek,
fiatal mosolyotokból mi lett?
reménykedésetekbol mi lett?
hosiességetekbol mi lett?
Meghasadt kristályú szívek
szétroncsolt tiszavirágéletek
lúgként maró kíntokból mi lett?
sikolyaitokból mi lett?
könnyetekbol, véretekbol mi lett?
Hiábavaló volt halálotok.
Ellenetek szavaztak a túlélok,
kik habzsolva és tülekedve,
harcolva s böfögve élnek.
Elfolyt szemetek nedves fénye,
lehervadt nyelvetekrol a szó
torzúlt grimasszá fagyott nevetésetek
testetek piros palotája porrá omolt,
kifakult csonthalommá,
s elúszik emléketek is
tetotlen évek csillogó magasában,
mert könyörtelen étvágyával fölfal,
fölemészt titeket mindenestül a burjánozva növo élet.
Csak ífjú orcátok szomorúsága nem fogyatkozik mindörökké,
ott ragyog a hold fényének fehér havában,
s ott csapong sóhajotok is
az oszi szélben susong alant a fák közt,
s fölszáll, zúg gyermekhangok kórusaként tisztán,
távol a jégmagányú, csillagszikrás mindenségben.