Szenci Molnár Albert - CXLVI. ZSOLTÁR

T. B.
Dicséreti az Istennek
és tanúság az Istenben való bizodalomról.

1
Áldjad, én lelkem, az Urat,
Hirdessed dicséretét,
Az Istennek adok hálát,
Valamig engem éltet,
Én az Úrnak éneklek
Mindaddig, míglen élek.

2
Ne legyen bizodalmatok
Földi fejedelmekben,
Egy emberben se bízzatok,
Kiben segétség nincsen:
Mihelt lelke kimegyen,
Menten hamuvá leszen:

3
Minden dolga és szándéka
Elvész azon nap véle,
Bódog, azkinek ótalma
Az Jákobnak Istene:
Azkinek mindenekben
Reménsége az Isten:

4
Azki mind mennyet és földet
És az tengert teremté,
És ezekben mindeneket
Nagy hatalmával szerze,
Igazsága s' hivsége
Megmarad mindörökké.

5
Azkik méltatlan szenvednek,
Megmenti az jó Isten,
Az nyomorult éhezőknek,
Ő eledelt ád bőven,
Az foglyokat kihozza,
Rabságból kioldozza.

6
És az világtalanoknak
Megnyitja ő szemeket,
Azkik dőlőfélben vadnak,
Meggyámolítja őket:
Az igazakat híven,
Szereti az Úr Isten.

7
Veszedelmében megmenti
Az nyavalyás jövevént,
Az árvákot megsegéti,
Kegyessen rájok teként.
Az sérelmes özvegyek
Tőle megenyhítetnek.

8
Az hitleneket megrontja,
Ösvényöket elvesztvén,
De megáll az ő országa
Most és minden időben,
Óh, Sion, az te Urad

Mindörökké megmarad.