Garay János: Lehel kürtje

Hős Lehelnek szózatos kürtjéről
Hír maradt a régi szép időből,
És ha híre volt a kürt szavának,
Nem kisebb volt súlya hős karának.


Mint levente még a hét vezérrel
Ázsiából ifjan költözék el,
Kürtje volt a nemzet nagy zsoltára,
Valahányszor kelt véres csatára.


Kürtje volt a győzedelmi ének
Diadalban Árpád nemzetének,
Kürtje nyögdelt szomorú torában,
Valahányszor gyásza volt csatában.


Most az ifjú hosszú szép hajának
Hollójával hattyúk párulának,
S kürtje már csak régiség diszéül
Függ szalagján hős csipejérül.


Hős Lehelnek untig volt csatája,
S gyászt, csak egy volt, mely hozott reája.
Német Augsburg éré megbukását,
Ottó császár verte rája láncát.


Szálig elhullt, mint midőn kaszálván
Nem marad meg a fű árva szálán,
Szálig elhullt húszezer vitéze,
Húszezer más hullt a Lech vizébe.


Őt lováról harcának közötte
Durva német dárdával ütötte,
Négyen álltak össze, folyván vére,
A vitéznek megkötözésére.


S elvivék a császár udvarába,
Mint rablónak kötve keze-lába;
Ottó császár fényes udvarában
Diadalnak vannak mámorában.


Mint a puszták szörnyű hiénája
A halottat sírból is kivájja,
Körbe Ottó gyűjt élőt, halottat,
És fölöttük véritéletet tart.


S mint a gyermek gyönyörét találja,
Ha fejenként a mákot kaszálja,
Úgy találja kedvét Ottó benne,
Ha magyar fej még kétannyi lenne.


S már a szörnyü mészárlás fogytán van,
Amidőn új ötlet kél agyában.
Hét magyar van élve még, szegények,
Mind heten szép ifjú legények.


Mind a hétnek megbocsát a császár;
Egy helyett de rájuk két halál vár.
Megcsonkítva orr- s fülek hiával
Rakva lesznek gúny gyalázatával.


És hajón elküldi a Rajnára,
Küldi onnan őket a Dunára;
Megizenvén gőggel a magyarnak,
Hogy ha jőnek, ily sorsot aratnak.


Hős Lehelnek vére rég habot hány,
Meg-megrázza láncát hősi karján.
Élni nem tud szörnyű szégyenében
S halni nem bír kínja tengerében.


"Mért e késés? – szól fájó haraggal –
Mért nem öltök százszoros halállal?
Életemmel nem csereberéltek,
Hogyha érttem váltságot reméltek?"


"Meglakolsz még te is! – mond a császár –
Rád, vezérül, fényesebb halál vár;
De előbb, mint a vérpadra mennél,
Szivességet mivelünk tehetnél.


Hős kürtödről, mely függ oldaladnál,
S nagy hirével félvilágra szolgál,
Úgy beszélik, eddig csak víg ének
Harsogott le Árpád nemzetének.


Kandi volnék hallanom, miként szól
A szomorú ének ajkaidról,
Fújj halotti nótát társaidnak,
S rá, ha tetszik, búcsuzót magadnak."


Mond a császár sértő gúnykacajjal,
Tréfát űzve védtelen fogollyal.
„Megteszem!" – mond hős Lehel dühében,
Mert nagy ötlet lobban fel fejében.


És azonnal oldatik bilincse,
Jobb karjában lehet újra kincse,
Ifjusága szózatos barátja,
Most utolsó tette végistápja.


És kilépvén a császár elébe,
Ahelyett, hogy kezdne gyász-zenébe,
Hősi kürtjét két kezébe kapja
S le a császár rőt fejére csapja.


„Menj előre – mond – a más világra!
Tégy magadnak szert, ha kell, szolgára!
És ha szolga kell a szellemeknek,
Ottan is te szolgálsz hős Lehelnek."


Szólt, s utolsó hangja volt szavának.
Kürtje és a hős elnémulának;
Kürtje Ottó homlokán hasadt szét,
A hőst Ottó népe vágta százrét.



   /1847/


szozattv


szozat a tiszta hang szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf