Némedy Gyula: Örök harcom harcolod...

Össze kell tennem két kezem,
mert többé már nem vétkezem.

Jóságod hálót fon körül:
a hibáimnak börtönül.

Vívódik, mint meduzafő,
az infernómból feltörő,

vigyorgó rossz, az átkozott »anyag«,
a nemtörődöm, kegyetlen, hanyag,

sziromtalan, szuró tövis,
mely orvosságot sose visz,

csak árt, csak bánt kegyetlenül,
míg önmagában elmerül…

De jöttél Te, jóságpallossal kézben,
mint női Szent György úgy harcoltál értem

Kerubként álltál lelkem kapujába,
kiüztél onnét minden durva, kába,

kegyetlen érzést, törteld a rögöt,
üzted az örök, titkos ördögöt.

Acélpengévé tetted lelkemet,
melyet a rossz már meg nem verhetett.

Jóságod hálót font körül,
az örök rossznak börtönül.

Össze teszem hát két kezem:
Többé már nem vétkezhetem...