Vértesy Jenő: A zászlótartó

 Csatalován ül a király,
Arany páncélba’ melle:
„Nagy Károly ősi zászlaját,
Melyik vitéz emelje?”

   Felel neki a kamarás,
A kengyelig hajolva:
„Olyan hős, mint Valo vitéz,
Nincs több egész Frankhonba’!

   A törzse jó, de oly’ szegény,
Hogy abba’ sincsen párja –
Egy’ jó ruháját adta el,
Hogy a kardját kiváltsa.

   Uzsorások vámpír faja
Cseppig kiszívta vérit –
Sárga-süvegű vén zsidók
Mindenhová kísérik.

   Egy rozsdamarta vértje sincs,
Se egy girhes gebéje –
A markotányos lánya is
Restellne menni véle!”

   „Hej jó vitéz, Valo vitéz,
Egy szóra hív királyod!
Van bátor szíved-lelked rá,
Hordozni a nagy zászlót?”

   „Ki vagyok én, uram király?”
„Ne kérdd, csak ülj nyeregbe!
Mostan mutasd meg, hogy ki vagy?”
„Ide hát a kezembe!

   Piros a frankik zászlaja,
Mert szomjazik a vérre –
Fakasztok egy tengert neki,
A Krisztus szent nevére!”

   És cseng a kard és dúl a harc,
A zászlót Valo tartja:
Cikázó villám a szeme
S mozsárütő a kardja.

   A zászló leng, mikét a sas,
Valo tartja, mint Sámson…
Azt mondja rá Fülöp király:
„No, drága kamarásom?

   Hej, ma napszámba izzadunk!
Ugy-e, jó kamarásom?
Vérrel fecskendezik tele
A liljomos palástom’.

   Nincs zászlótartó több ilyen!
Ni hogy sújt és hogy szabdal!
Ország bárójává teszem
És meghintem arannyal!

   Ki gyalog szerrel kullogott
Nyomában a seregnek,
Holnap száz ló talpára majd
Ezüst patkót verethet!

   Selyembe’ jár, bársonyba’ jár
Páris utcáin végig,
Urasszonyok, kisasszonyok
Szerelmesen kísérik.

   Jézus nevére, nem különb
Az ember, mint a kocka:
A kit a sors ma porba vet,
Holnap fölszínre dobja!”

   „Győztél uram, Fülöp király!
Én is szavamnak álltam –
De vedd el már a lobogót,
Már nem fogom szilárdan…

   Immár nekem jó éjszakát!
Álmos vagyok – hiába’…
Piros vérem mind elfolyott
S kemény a nyeregkápa!...

   Keresztet vet magára és
Lefordul a homokba…
Bizony-bizony, hogy nem különb
Az ember, mint a kocka!