Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram-február

Az életben megállások (ünnepek) és változások követik egymást. A megélés minősége a fontos, egyszerre kívánjuk és hirdetjük, összenézésünk alapja is ez. Olyan jó lenne tudni, hogy néhányan vannak, akik velünk tartanak, még ha csak egy olvasásnyi időre is.

Gazduram

 
"A valódi ünnep: az idő és az öröklét érintkezése. Igaz, csak pillanatra tarthat, órákra vagy pillanatokra, de enélkül a "pillanat" nélkül puszta körforgásba merül vissza naptárunk." /Pilinszky János/
 
órákra vagy pillanatokra, kevésnek tűnhet,
elkéredzkedünk kedvesemmel,
a mélység feletti türelemmel: valódi ünnep.
 
mondataink boltíve horpad,
jégcsapunk a kezünkben olvad,
felrepedt nyugalmunkba reményt vés,
az éjszaka fényszaftjában talált ölelés.
 
a légtérvédelmet kijátszó angyalok,
Mauglit kereső farkasok,
sok felfegyverzett modern Diótörő,
mind régvolt mesékből lépnek elő…
 
évi rabságából kiszabadult monogramos ezüstkanál,
kit rosszidőben, nyomott-árú törtaranynak se vettek át,
s most milyen jó így, kocog a pohárszélén vett zenénk,
falánk jelenünk hómunkásaként lapátolja a mascarponét belénk.
 
antik csésze gőzében emlék fő:
amikor félretolja a bodza ágat a nő,
s ahogy kilép, a könnyű szatén: sejtet,
ezért nem prózát írunk, ezért inkább verset.
 
kis lakásokban meghosszabbított, kihúzott asztal,
alacsony kagyló fotel nagypapát marasztal,
az egyik karácsonyfa pirosban, a másik kékben,
a félcsalád eldőlt – ételmérgezésben…
 
az ajándék a rokonokat messze elviszi,
mindenki dicső tegnapját meséli,
mint feketeteában a cukor, feloldódik a sok szürke tény,
ha nem is úgy volt, ma már a mesélő is így hiszi…
fényes felületeken görbül a fény.
 
lényeg, hogy csiklandós legyen, vagy erős,
ezrével terem az alkalmi hős,
elgondolkodó cukrász verik így a tojáshabot,
a szekér könnyen borul, amit a gazda így megrakott.
 
s az energiatakarékos jövő halovány fénye
a bejelentett népszakadás eredménye…
nincs baj, amíg bóvlit lehet venni
nincs itt semmi látnivaló, tessék tovább menni…
 
ahogy a neten olvastam: Boldog Karajcsont!

Jóna Dávid (2012.12.26)
 
Gazduram

 
A vers ütközött a számítógéppel....kiesett a monitorról a semmibe...
emlékezetemből már csak ezeket a sorokat tudtam előhívni...
 
A székek: fogsorok,
középen íny az asztal,
elhúzódunk süteménytharapó kezünkben,
egy bejgli-darabbal.
 
........................................
........................................
........................................
........................................
 
A karácsonyfa-árbocán látják-e
a mennyország partját a fények,
ahogy zölden-kéken világítanak,
mint a megvert lélek.
 
A karóra körfolyosóján
rohangálnak a percek,
................................
................................
 
.................................
................................
kés-villa-kanál koncertben
száll a leves gőze.
 
...................................
...................................
hányan hagyták ott az idő régészeinek
csontvázában a halat
 
...................................
...................................
karok-köteléről leszakadt testünk
repülő hinta
 
Hátunk mögé kerül lassan a karácsony,
mint az erdő, a tenger,
amíg rák módjára Jézushoz
vissza-előre nem jut az ember.
 
Szentjánosi Csaba (2012.12.27.)
 
Gazduram

 
amikor majd a szék alatt fekszel hanyatt
a lojálisok azt nézik majd, hogy lehet alólad kipiszkálni
mindazt amire ráestél… szánalmas.
 
hagyjál majd néhány eszme konzervet nekik a sufniban,
hogy mit akartál (ha akartál egyáltalán valamit) mielőtt a fű ránőtt a szívedre…
 
a zöld üvegen át nézve, minden zöld – valóban!
kocsmaudvaron vadul vágtat a hintaló.
 
istentelenül szereti az eretnek,
szilveszter jön, kívánni szoktak
(azt amit legjobban szeretnek):
egyiknek extraprofitot,
a dominának, egy újabbat, aki felett uralkodhat.

Jóna Dávid (2012.12.28) 
 
Gazduram

 
Betűim pórázán sétáltatom gondolataimat...
eszembe jutott arról, ahogy kinéztem az ablakon-
és megláttam a kutyát sétáltató embert.
Milyen gazdája vagyok világomnak? Éhes a szívem,
zörög lelkem ("Csillagok kutyaláncon"-Ladányi Mihály),
a hó hűségét észreveszem-e? A perceket sétáltatom
időmben vagy kikötöm őket az eseményekhez?
A fa törzséből ágai: mintha a véges szétszakadt volna a végtelenre...
a kutya szimatol, a gondolat szimatol--megtalálja a verset?
A fény: nyitva hagyott ajtó....
húz a kutya...óriás színpada lesz a tér, ahogy nyírfák erkélyeiről-
figyelik a madarak.
Miniatűr atomrobbanások a szavak, ahogy a csend atomjai meghasadnak....
eltűnt a kutya és az ember----talán nem ők sétálnak, hanem a lakótelep
újabb tere társul hozzájuk.
Az emlékezet, mint jó indián kutatja pár perces múltukban,hogy merre jártak,
elvittek valamit és itt hagyták helyette ezeket a sorokat.
A kutya még tudja, hogy nem hiába ugat, hangja Isten által teremtett, mert
egy önmagával.
Ablakom alatt: kutyák ösvénye. Újabb ember-kutya pár. Elöl a kutya-hátul az ember...
így mennek, míg az ember utol nem éri a kutyát, ahol Isten megállítja őket...
 
Szentjánosi Csaba
(2013.01.12.) 
 
Gazduram

 
„A Trabant útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson.”
 
Már hétkor kel a nap (ez a pirk adat!)
se sapka, se kalap,
se Mazda, se Honda, se monda, se rege,
hőforrásra vágyik az emberek serege,
vagy tavaszra,
a magyar gazdaság Trabantként száguld,
veszélyes minden oktondi kamaszra…
 
megcsillan a dér - a hajadon
csibészmosollyal vall a Balaton
szépe… hullámos haja fagyott, mert fagy ott
országunk büszke népe.
 
most felejtődik el a nyári szép mese,
téli álmát alussza Szabadi, Füred és Kenese,
ködkabátban üldögélő fázós kikötői esték,
a lángosos bódé oldalán pereg a festék.
 
a jég, a hó súlya alatt törik az ág,
a fél ország fél, el van adósodva – hitelt érdemlően.
már csak a humor segít – s az áll a mi szelepvállalásunkból,
mint két kocsmasakkozó, akinek táblára szűkül a világ,
a pohárral lépünk tévedésből,
mert kitörünk, ki hát, kis apró januári dzsihád –
a szerelmem karjaiba terel,
fagyott emlékeink, mint megannyi jégvirág,
ami esténként a kedves leheletével tűnik el.

Jóna Dávid (2013.01.12)
 
Gazduram

 
Tél-teli zsák,
játszanak a hómacskák,
maguk alá húzzák az út farkát,
 
az árnyék: óriás kesztyű a jégen,
mielőtt sötétbe süllyednék,
lámpák-bójáit elérem,
 
hóautó,hófa,hóház,hófeleség,
fényszárnyú madarak csapkodnak,
kell nekik az eleség,
 
emberek vonulnak:hórabszolgák,
hógolyók között hóemberré válásuk:
a szabadság,
 
együtt a kuka és a karácsonyfa,
a vers: költők egymásnak adott
ajándéka,
 
kedvesemet ölelem: elszökött kályha,
bacilusok szerelme: nátha,
 
állok, mint jégkorszakban
magára hagyott ember,
várok magamra...Istenemmel.
 
*
 
Becsöngetek egy házba,
hátha szívemet a szeretet megrázza,
 
s mielőtt kezeim üres kanalait eldobom,
karomba olvad valamelyik hórokonom.
 
Szentjánosi Csaba
2013.01.12
 
Gazduram

 
hiányzik, na!
paprikás csirke galuska nélkül, de késsel
rettentő nagy körültekintéssel,
toporgunk öncsalásunk élvezetében:
szótörmelékből lesz versszövet,
neon kékül a szemünk fényében: kép a képben,
groteszk korkép divatot követ,
köröttünk Haynau ihlet minden mennyiségben:
ki akasztások estéjét unva, holnap inkább lövet.
 
terméketlen hitek polcán a választék sem elég,
válaszainkban a félelem az ék,
sűrítjük-hígítjuk pedig igény szerint,
kalandor lendülettel, majd bölcs nyugalommal megint,
épp ahogy hozza a talányos kényszer,
a vers egyszerre nyugtató, és egyszerre az ékszer,
annak is ki írja, annak is kapja
egy benső mosoly kikacsintása:
a paprikás csirkének ez a szaftja.
...
a fürdőben állsz hajszárítópisztoly halántékodon,
nem hallom mit mondasz - elképzelem, utószinkronozom,
fél kézzel az ajtót tartom,
és nézlek így, féllábon is ha kell,
csak az este maradt nekünk: se hajnal, se alkony,
s a hangod egy újra-és újra erőre kapó brummogás falja fel.
 
egy kósza tincs játszik az álladon
van hol ez elég, van mikor tovább álmodom,
hisz naponta a kardlap fényében borotválkozom,
a pórul járt törekvéseket számolom,
s persze örömeit mind csokrozom
hamarosan egy friss hajú galuskával osztozom.

Jóna Dávid (2013.01.23)
 
Gazduram
 
A fürdőszobában a helyzet változatlan,
hiába lő a csap milliárd vízcseppgolyót,
a tükörben nézi magát a csend,
a rossz tömítésen fúj a szél takarodót.
 
Én kimentem magam a gőzből,
hiába mérges a víz, habzik a szája,
ujjam lelkem ismeretlen vallomásait,
a csempére tetoválja.
 
Borotválkozom, fehér szakállam nőtt,
percek alatt megőszültem hirtelen,
a papucsot, mint egy szőrős állatot,
a küszöb elé kiteszem.
 
Feleségem, lányom kint vannak,
fiam nincs itthon, én lennék az uralkodó,
már nem őrzi elhullámzó üzenetét,
a feltört pecsétű- lefolyó.
 
Szentjánosi Csaba 2013.01.23
 
Gazduram
 
versedet látva
bacilusok szerelme: nátha
se előre, se hátra,
a világ magának kimásol,
pont úgy mint ilyenkor tavaly,
kétszer kimaradsz a dobásból,
ez nem nagy baj…
 
megkérheted naponta kedvesed kezét,
fizesd csak nyugodtan a duplájának felét…
a falon,
egy régvolt irodalmi szalon
plakátja búsul,
míg szűzies múltad idézed, a jelened durvul,
és meg kellene felelned
a kérdésekre is,
a sokvolt kényszereiben az alapállítás is hamis.
 
napi megtéréssel hiszel, mert ezt tudod,
ebben vérzett el apád, anyád, bátyád és húgod,
így hát Neked is ezt kell…
még ha az angyalokat is dugod,
nincs bejárásod a végzet kreatív szobájába,
így félheted a mát,
gyerekkorodtól sziszeged a Fekete zongorát.
 
súrlódásai által termelt hőben a feszültségét
az ellenállásból számíthatja vissza,
közben attól hiszi erősnek magát,
hogy a kávét is pálinkával issza,
pedig csak menekül, szegény árva
mert tudja, hogy végül ott marad egyedül,
kisemmizve, megalázva.
 
a sorsnak nincs humora, véletlenre épít a sötét,
és csak elkülönítésre teszi fel, káprázatos fény lemezét,
és reménységgel áld meg.

Jóna Dávid (2013.01.23)