Nagy Zoltán Mihály: Bábu-testvéreimnek

Ti reménnyel áldott-fertőzöttek,
hogy nyüzsögtök
e halálraítélt hangyaboly égtájain,
teremtve naponta nem hét,
de hétszáz hasznos-szép csodát!
      Hozzátok szólok,
      hogy elmondhassam,
micsoda rettent a szememben mégis –
Félrelökött statisztaként dermedezve
a világ színpadán rátok gondolok,
amikor megkergült színészek
szemem recehártyáján dulakodva
a főszerepet követelik
az Egyetlenegyszer Bemutatható Darabban,
melynek szerző-gárdája
az elegáns öltöny alatt
bőréhez öltve visel váll-lapot,
s amely darabnak, ugyebár,
volt egy kis előzetes bemutatója
Hirosimában,
amikor is nyolcvanezer néző
szóhoz sem juthatott a meglepetéstől
csak fölszikrázva az előadás
forró áhítatában
fénysebesen a nézőtérről elillant!
      Hozzátok szólok,
      ti gyanútlan kékszeműek,
mert színpadon a nézőtér
és tiétek a főszerep –
Lobbanjon bennetek hát
szent indulat,
fém-szürke kezekkel óvón, gondosan
tisztítsátok meg e földgolyót
a rátapadt szennytől,
hogy félelem nélkül zöldellhessen rajta
búza, burgonya, olajág.

                                                      1983.