Radó Antal: Rákóczi sírja

Egy kép került kezembe ma
S alatta ez a sor írás van:
"A minoriták temploma
Konstantinápoly városában".
Nem készítette művész tolla;
Egy útas, ott lenn vándorolva,
Dilettáns kézzel rajzolá.
Miért rázza mégis föl lelkem?
Mért nézek áhitattal telten
És elfogódva rá?


E tájon, ennyi hervadás –,
És ennyi pusztulással szembe,
Hol mindenről lerí a gyász
E galatai sárba', szennybe',
E szűk hajlékban, amely ott áll,
És látszik, szintén megkopott már
A szélnek ostromaiban:
Szegényes nyughelyére téve,
Idestova százhetven éve
A föld alatt Rákóczi van.


Ki hosszú sóvárgás között
A Márványtenger partja mellett
Olyan soká volt számüzött:
Ím halva sem talált kegyelmet.
Van feledés százféle bűnre,
De amit ő művelt, az íme
Még egyre fáj, még egyre bánt:
Törvényben van rebellis volta
És az élőkre és a holtra
Áll az ítélet egyaránt.


Rákóczi! ezt remélted-e,
Midőn a rodostói házban
Múlt éveid története
Elédbe rajzott látomásban?
Midőn elmédbe' végig futván
Élted viszontagságos útján,
Tűnödve megkérdéd magad:
A nép, amelynek szíved szolgált,
Nevednek is emel-e oltárt,
Amelynek lángja égbe hat?


Oh hős! Láttad magad talán
Tizenkét esztendős korodba'
A Zrinyi lánya oldalán
A harc golyói közt forogva:
Hogy a munkácsi vár tövébe'
Caprara immár harmad éve
Rátok szegezte ágyuját,
S te fent az ostromlókat nézéd
És fegyverüknek dörrenését
Büszkén, mosolyogva hallgatád.


S eszedbe jutott az éj,
Amelyben nász-szobádra csaptak,
S ott hagyva nődet, ifju férj,
Elmentél Bécsujhelyre rabnak.
Hogy' néztél büszke méltósággal
Farkasszemet a vészbirákkal,
Nem félve a halált,
És árulással összeróva
Hogy' állt számodra a bitófa,
De mindhiába állt.


S aztán harc! Félistenül
Hol a hazában megjelentél,
Ezernyi nép hogy' vett körül.
Egy szóddal sereget hogy' teremtél!
S amikor nőttek a veszélyek,
Hogy' nőttek vélök a vezérek:
Bercsényi, Bottyán… mindegyik!
Hogy' mentek tűzbe, érted küzdve,
Váraknak füstje, falvak üszke
Hányszor jelölte lépteik!


S a nyolcesztendős viadalt
Hogy gondolatban átalélted:
Tán elzümmögted azt a dalt,
Mely annyit lelkesíte érted.
S tán azt képzelted, évek múlva
Török vizek felé vonúlva
Jön egy magyar csapat,
És dísszel, fénnyel, diadallal
Hazakíséri majd e dallal
A te hült hamvadat!


Oh nagyságos fejedelem!
Hijába hitted, mindhijába!
Aludj a régi jó helyen
És mitse várj múltad dijába!
Hisz oly régen alszol ottan!
Megszokhattál már kis zugodban:
Ne véld, hogy elviszünk!
Hogy elmegyünk majd díszmenetbe',
Hogy itthon léssz majd eltemetve,
Szegény rebellisünk!


                                              1903.

szozattv


szozat a tiszta hang Hungarovox 11 15 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf