Illyés Gyula: Magyarok, 1944

 1


Fel-alá, mint a halódóban
a rángó görcs, úgy futkosunk,
de sehova se juthatunk
e rángatódzó véres honban.


Fájunk, – de még neki-e vajjon? –
Csak nekünk fáj még, ami fáj!
úgy élünk rajta már, akár
a növő köröm a holt ujjon.


Mi együtt voltunk: az egész
széttört; a sok cserépnyi rész
csillantja magát mind egésznek.


Mert egy nincs (s lesz-e valaha?
ezért van millió haza:
millió pondrójú enyészet!)


2
(Két hét mulva, a hajszoltságban elvesztve és
elfeledve a fent egyszer már megírtakat:)


Amitől féltünk, itt van az idő:
   nincsen magyar.
Komoran kérdi a vén, mire nő
   a fiatal?


Mert élni élhetsz, orvként rejteken,
   de mi öröm?
Úgy élni, nőni, mint holttetemen
   haj és köröm?


Itt a magyar, a véres áldozat,
   itt a sebe –
Seb és vér? Nem volt (hagyd a szavakat!)
   már vére se.


Csak bűze, gennye, szennye, – az folyott,
   folyik a két
folyam dühével, mert sírt sem nyitott
   neki az ég.


Hogy mégis él, hogy hangja, jajja van,
   görcse neki?
Futkosunk, nyögünk, élünk csakugyan
   mi, férgei.


Tudjunk legalább – van rá mód, ha ok –
   eltünni úgy,
ne köpjék ki az embermilliók
   iszonyatuk:


az árokba, hol nemzet hánytorog –
   vagy még magyar?
Bújj, lapulj, halj meg az erdők konok
   vadjaival!


(Nincs befejezve)

szozattv


szozat a tiszta hang ajovovarosa 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 hunyadikonf jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf