vitéz Somogyvári Gyula: Magyar pásztorok útja

Fölöttünk ordító vihar,
nyomunkban hörgő ordasok.
Haj, merre vagy most Betlehem
és merre van a csillagod?

Kavargó hó… már mellig ér…
s a szél, a szél
hogy tépi ezt a rongyruhát!
Testvér, akárhogy zúg a tél,
el ne maradj most, csak tovább!

Haj, nem volt ilyen tél soha
s nem volt ily messze – Betlehem.
Bojtárok, öreg-számadó,
meddig tart még e gyötrelem?
Út van-e még e hó alatt,
vagy tán az út is elmaradt?

Mindegy, csak menni, menni kell,
ha szél süvít, ordas üvölt,
valahol angyal énekel
és égi lángot vet a föld…
Tovább, tovább, hé, rongyosok…
valahol ring egy jászol-ágy,
valahol van egy Betlehem
s legyőzi ezt az éjszakát.

Húzd szorosabbra rongyaid
s markoljad jobban fütykösöd,
temet, bénít a hó, a hó,
tapossad mégis, hej, hahó,
valahol fénybe öltözött
egy dültfedelű házikó!

Valahol mégis csillag ég,
valahol harmatoz az ég,
valahol Isten született,
hé, emberek:
hát el ne fagyjon szívetek!

Én bús-keserves, árva népem,
ki megmaradtál csodaképpen
öldöklő századok alatt,
hát azt hiszed, hogy eltemet
e halált-bőgő förgeteg
s mögöttünk lábnyom sem marad?

Hát azt hiszed? Nem úgy, hahó,
a szél, a hó
már ezer éve kavarog
s mégis elértük mind-ezerszer
az útmutató csillagot!

Szemünkbe vághat, zúghat, téphet,
jöhet ránk most is mint a végzet,
csapás-özön s mind ami gazság,
valahol vár a Betlehem
s ott megszületik az Igazság!

  /1934/