Csoóri Sándor: Kicsi néném...

Mennyi mindent megtett szívből értem,
míg tanultam, én, makacs gyerek.
Ő forgatta helyettem a szélben
a szikkadó sarjúrendeket.


Kévét hányt fel, kalász hullt hajára,
s lucskos őszön kukoricát tört…
Kicsi néném fojtott sóhajára
emlékszel-e gazos régi föld?


Remény nélkül maradt otthon szótlan,
s mégse marta irigység, harag,
hogy kis öccse messzi városokban
álombeli ábránkon farag.


Nem volt könnyű életem nekem sem,
de az övé százszor nehezebb:
Távlat se nyílt, merre, hol keressen
sima utat, kékebb eget.


Én, ha a sors vélem rosszul bánik,
lázadok – de mit csinálhat ő,
mikor még el sem jutott a Vágyig
s széltől üzent neki a jövő?


Fülledt falu, rossz gondok, szegénység
s néhány csendes barátnő között,
ki találhat irgalmas, szép békét
s újat látó, merész örömöt?


Férjet vár s az elbukott szerelmek
alkonyában kislányt, kisfiút,
legyen, akit könnyesen szerethet,
ha anyátlan árvaságra jut…


Kifakult sors kicsi néném sorsa,
lassú patak, kövek közt botol.
Ablakba északi szél sodra
hulló virágszirmokat sodor…

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo