Zas Lóránt: Szabadság

Kendőbe kötve, szétharapva,
a fák törzsére kötve, habba,
tenger öblébe, kés fokára,
a szürke égbolt homlokára,
mert dalban ég és dalban hallik,
folyamként partokat morajlik,
ránk ver, magasból omló zápor,
a felkelő Nap szórja százszor.
Szabadság, mondom, vártunk égve,
szívünkben hordtunk évről évre,
hittük, hogy jössz, nem tudtuk, meddig
késik a szó, mely rácsot megnyit,
pirosló arcokra sugároz,
a múlt szennyéből szól a mához,
és holtainkat, fényben fogva,
repíti fel a csillagokra.