Gyóni Géza: Könyörgés a harc hajnalán

Nem kérem, Uram, hogy reám tekints
És lássad: nincs még a föld kerekén,
Ki haragodhoz közelebb jutott,
Mert Jóbnál jobban megszenvedtem én.

Aláztál engem barmok vályújáig
S hajcsárt rendeltél úrnak én fölém.
S mikor lelkemben szent rózsáid nyíltak
Senyvedni hagytál bodzafák tövén.

És mégse kérem, hogy énrám tekints
S megsokalld szörnyű vezeklésemet.
Csak őt tekintsd, a gyöngét, szomorút,
Aki sohasem vétett ellened.

Uram, szépséget te adtál neki
S te adtad nékem a zengő igét.
Ha engem elnyel itt a vérözön,
Uram, szépségét ki zengheti még?

Ki mondja néki eztán: „Gyönyörűm,
Az ég legdrágább ajándéka vagy”.
Így elhervadni engednéd-e őt,
Ó én Uram, kit jónak mondanak.

Lásd, nem dicsértem még meg a szemét,
Melyet házadban most bánattal süt le.
Uram, könnyekben asszon-e a szem,
Mely jóságodnak legfényesebb tükre?

Nem kértem, Uram, tőled semmit is,
Mert nem alkottad kérő szóra szám;
S most mégis kérlek, szegény életem
Ajándékul add néki, jó Atyám!

Przemysl, okt. 28.