Döbrentei Kornél: Az ács fia



Az asztalosműhelyt jobban szerette, néki
nem sarjaszakadt, néhai erdők múzeuma volt;
mintha mindig dús lombmoraj pezsgette volna
ott a levegőt, surrogtatta volna madársuhanás
szüntelen, s orrában a frissen nyúzott cédrustörzsek
illata nem a pillanat elillanó fűszere volt,
de bizsergető esszencia, zsigereken túli,
létezést balzsamozó -
A napsugarak szalmázta
zugban szabadon rajonghatott, figyelte,
a forgácsot tajtékzó gyalu hersenve
miként harap a fába, majd könnyeden
mint szánkázik ki az időből szeplőnyi égi
feketelyukon, s lényével úgy tetézte meg,
akárha ő maga lenne a sikolyos szerszám
kiröppenőben a mester dologra-idomított kezéből,
melybe már minden könyörgés belekérgesült.
S aztán az enyv mámort sápasztó szaga a brutális
valóság porbamarasztó pányvájaként- :
kilesve a műhelyből látta foldreszállni
apját, kit meggörnyesztett valami szörnyű tudás,
mint hegymászófokost fogta a szekercét, mögötte
fönt már tetőtérré megéledt a lécekkel
bebordázott magosság, foga közül kiköpte
a maradék kéken burjánzó szöget, s mire
az a homokba ért, megrozsdásodott.
S ijedt ámulással bámulta az anyját,
aki az aranyizzású udvaron állt, ében
hajkoronája fölött a mennybolt súlyos
derűje lebegett, s talányos mosollyal ajkán
egy hirtelenében fölragadott gyöngytyúknak
nyeste le szárnyát, kit szállani megkísértett
messzi felleg, s ahogy nyisszantott, fölszisszent
valaki láthatatlan a fiú válla mögött,
iszonyatos csönd kerekedett, megszégyenítőbb,
mint étkezések előtt az elbliccelt ima
némasága, melyben már Isten sem neszez.
Guggol egy mészfehéren tündöklő kő tövében,
hangyavonulás sötét töviskoszorúként
körbefonja a baljós termékenységű origót,
melyből koordináta-rendszernek kinő a kereszt,
elmélyülten nézi a fiú s közben ácskapoccsal
játszik, de fölérez, ahogy egy oszlop
káinbottá komiszodott árnyéka rázuhan,
összerándul s a csorba vashegy a tenyerébe szalad.

Éjszaka sajgó lüktetések ütemére születik meg
az álom: a forgács-alomról egy fehér egér
előoson, a koponya labirintusát becikázza,
szájában ezüstpénz, amit a fiú a vak koldustól
egyszer csínytevőn ellopott, homlokára sómagvú
gyöngyöket sajtol az álomi emlék, szövik már
ama kendőt a párkák, Mária döbbenten
látja, a seb átlángol a gyönge gyolcson,
az a seb irdatlan éjszakában mécsvilág.

szozattv


szozat a tiszta hang vers2020a A3 wass albert est plakat 2019SZENTKORONA iroszov konyvtar 11 26 attila20191214 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf