Utassy József: Őszidő

El-elnézem,
ahogy nesztelenül
ez az öreg fa
lemeztelenül.

Törzse nyarat akar még,
de már telet kavarnak,
és hullnak rá a nagy fekete rongyok:
ejtőznek az óriás varjak.

Kár
már
mindenért,
kár,
kár.

Száll a levélhullaillat.

És holdimádó kutyák ugatnak.

     ------------------------

A hegyeket
hatalmas telehold hizlalja,
nekilódul
az éjféli násznép az útnak,
brummog a bőgő,
jajonganak a hegedűk,
viszi menyasszonyát a vőlegény ragyogva,
viszi,
ölbe kapja,
tűzön is átröpíti,
baglyok
riognak ránk a templomtoronyból:

cimboráim
apjuk kezét szorongatják,
csak én,
én lődörgök
a hérész mögött árván,
kis öklöm
pirosra dörzsöli nagy szemem,
mert nekem nincs kihez bújnom e világban,
nincs kihez röpülnöm,
nincs kire ragyogjak,
megleng a nagyharang égbolt is fölöttem,
fölriasztom hát
a templomban a csöndet:

Isten,
         Isten,
                  ha vagy:
                                dögölj meg!
                                dögölj meg!

         ----------------------