Tűz Tamás: Atlantisz

alámerülő atlantiszom
pereméről puha gyöngyök
menekülnek vissza
a régi világba
sejtelmeim bozótján
fönnakadnak
félelmeim korall-szövevényén
vergődnek
ijedtségem polipkarjai
szívdobogásom medúzái
derengenek a vízalatti
szentélycsöndű homályban
ismeretlen tünemények
szőnek erembe rettenetet
bordáim létrafokán
nyúlánk angyalok járnak
nincs semmi nesz
a léptek kagylóban
még csönd se suhog
magamat se találom
csak egyre mélyebbről süt föl
az iszony tűzhasú káprázata