Csuka Zoltán: Budvai álom

Sötét hegyóriások az égbolttal tusakodnak,
a kozmosz tengerével,
s lábuknál a tarajosan kavargó tenger velük küszködik,
ijesztő némaságban.
Lihegésük időnként mégis ritmikusan előtör,
szilaj hullámok korbácsolják a szirtet.
Keleten a kontinenssel birkózik a tenger,
nyugaton az égboltozattal,
s messze magasban
a tüzesen csillogó firmamentum a csillagokkal.
Szüntelen mozgás ez a világ körülöttünk.
Ránklehel este a tenger,
hidegen az ősmúlt, amelyből jöttünk,
milliárd születő és elmúló élőlényével a jelen,
s élesen izzó fagyával
a felfoghatatlan világegyetem végtelenje,
a rejtélyes arcú jövendő.
Budva évszázados várfalait
lassan belepi és kikezdi a zöld növényzet;
nem adja fel harcát az élet.
A csend és nyugalom harca ez, de alatta
láthatatlan vulkánok lávája fortyog
és soha nem látott gépi tömeghalál fenyeget.
Aztán a hegyek óriáskagylójából
hirtelen dörej robban az égre,
az egek oszlopai leomlanak,
villám villám sarkába lép
és a felhők fekete vattájából
záporpatak kataraktája zúdul.
S aki fél évszázad óta
makacsul építést hirdet,
téglát téglára rak és követ kőre,
most álmából riad, amelyben tisztán látta:
talajtalanul lebeg az irdatlan mélység örvénye fölött
s tégláit onnan húzza a falra;
sem mélység, sem magasság nem riasztja,
mert a téboly korszakában is a józan ész igazában hisz.
S az sem riasztja, hogy a kor komisz tudósait
acélsisakkal a fejükön
immár a végső Csőd kirobbantásán fáradoznak.
Zúg, csapkod, dübörög a tenger,
hullámok acélkerekei görögnek
és roncsolják, tépik szilajul a sziklapartot.
Micsoda kárbaveszett energia mindez,
mit építhetne ebből az emberi elme,
amely lassanként már a világtért ostromolja,
ehelyett azonban a tébolyult gorilla
a legcéltalanabb és legesztelenebb,
legembertelenebb háborúra
halmozza égig a genocidium atombombáit.
Már csak bennetek lehet reménykedni,
bátor és elkötelezett költők,
„légvár katonái”, akiket
oly tömegesen mészárolt a dolgozó néppel együtt
a szakállas Mars hadisten kése.
Gyertek elő hát tanúskodni mindannyian
bátor elődök:
Petőfi, Radnóti Miklós, Ivan Goran Kovačič,
Garcia Lorca és annyian mások,
s ti is, akiket öngyilkosságba kényszerített
az Ostobaság,
mindannyian,
az emberi lelkiismeret utolsó világítótornyai,
forgassátok buzgón körbe és körbe,
újból és újból a nagy veszélyt jelző sugarat.
Ti szálljatok szembe a Rémmel,
a ti kórustok zengje
a halál sugárhajtásos üvöltésével is szembeszállva:
– NEM!



 /1973/


szozattv


szozat a tiszta hang PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo