Sík Sándor: Nehéz poggyászú katonák vagyunk

Nehéz poggyászú katonák vagyunk.
A vállunkon mázsányi zsákkal
Görnyedt háttal
Bandukolunk.

Bukdácsolunk a bűneink alatt.
Ó milyen unott egy teher!
Hogy hajítanánk az első gödörbe,
De jaj, egybe van benne gyömöszölve
Golyó és gyertya és élelmiszer.

Szólt a parancs, az ellenség közel,
A pergőtűz szitál,
És minden árok ránk tüzel:
Mindig, mindig sietni kell.
Nincs mód ügyelni zsákra, szíjra,
Ahogy elő van írva!
Eh, össze gyorsan, ami kézre áll,
Örüljön, aki él!
Ki szólhat ott, ahol a két Nagyúr beszél:
Az Élet és Halál.

S most, este, rejtett borszeszláng körül,
Mikor a zsák előkerül,
S éhes kezed könyökig belevájnád,
Csak félve, babrálva oldozod ki
A szennyes borjú vércserzette száját
És belenézni csak remegve,
Pislogva mersz:
Mert e tapadós, mocskos göngyölegben
Már magad sem ismered magadat ki,
Magad sem tudod, benne mire lelsz,
És álmosan találgatod,
(Rettegve a keserves holnapot)
Hogy amihez borzongó kezed ér:
Ázott puskapor-e vagy ragacsos kenyér?