Kőszeghy Elemér: Aszály
nincs körül élet:
égig a puszta,
áll a vadalma,
s nincs már csak múltja,
szívére tisztes
évek szorultak,
vérébe kórok –
ármányos rútak,
így vész gyümölcse,
így vész hatalma;
tar ágra őszül
lám a vadalma,
elhull az alja,
elhull a férge,
gyim-gyomok szája
nyúlik fel érte,
ág hegyén pár ép,
elfedi csillag,
száraz vihar jön,
s éjébe szikkad,
társ nincs közelben,
társ talán távol…
meg kell hogy szökjön
önnönmagától,
hajtás ha nem lesz
– könnyes a törzse –
és összeporlad:
mi nő fölötte?...
/1985/