Takács Gyula: Spanyolozott tükrös balladája

Elfogták mégis Nád Jancsit.
Befogták zöld sárkányait.
A nagy hínáron ült pedig,
a legnagyobbon ma napig…
– Milyen golyó? – Talán a nap! –
Mint ágyú, az találta el.
Lehullt a vargánya-kalap.
Mocsárba karcolt fegyvere.
Viszik az új vízház fele.
Húzzák akár az új csatorna.
Nem magát… Csak tetemit…
Fölötte csákó tolla.
Vigadhat már a káplár
a pandúr-jelző fánál,
s ráverhetik… Nem a vasat!
A tőzeget… Kakas-mellén
úgy feszül majd, mint a mellény
s ahol villog a mocsárba,
darázs-törzsű lesz gyertyája.
Nem halotti… Szép feszesen
libeg-lobog kint a berken
s újra látják a kanászok,
amint gyertyák tüzes nyelve
kései közt száll nyeregbe
s mint táltosok sárkányai
úgy repítik nádasai.