Áprily Lajos: Fekete lány

Lendül a hab, s a part falán
ezüstsarkantyús lába dobban:
nézd, fürdik a fekete lány,
fekete lány fehér habokban.

Elszenderült a bú szemén,
hullámba hull ma teste, lelke,
hullámos hajú vőlegény
milyen erősen átölelte.

De nézd: sötét erdők között
nagy, ordas fellegek szakadnak
s jön árja zápor-öntözött
görgeteges hegyi pataknak.

Haragos, szennyes áradat,
a medrét örvény-karmok ássák.
Kérd meg a hökkent gátakat,
gáncsolják a vizek futását.

Ne essék folt fényes haján,
iszapos ár hozzá ne érjen:
fekete lány talán, talán
utolszor fürdik – hófehéren.