Agyagfalvi Hegyi István: Thonuzóba sírja

„Thonuzóba! Dacos pogány vezér!
Meglakolsz mostan szörnyű bűnödér’!
Nem hajtasz térdet a kereszt előtt
És nem imádod a kereszten Őt!
A nagy király keményen rendelé,
Hogy állítsál nyílt sírod elé,
S ha pogány lelked még itt sem hajol:
– Amint a Nagyúr rendelése szól –
Pogány mód, élve, eltemettetel,
Mert égi üdvöd csak így éred el!
Thonuzóba! A választás tied:
Felveszed, vagy nem, a szent, új hitet?”

A hírnök szólt. Ásít a sírverem.
Keményen mondja Thonuzóba: „Nem!”

„Thonuzóba! Konok pogány vezér!
A föld immár a ló szügyéig ér!
Nyihog a méned, asszonyod remeg,
Szép virágjában így gyilkolni meg!
Thonuzóba! Hát van neked szíved?
Nincs egy olyan mén még, mint a tied!
Nem sajnálok hű, harcos társadat?
Hej Thonuzóba! Szégyelljed magad!
Sátrad virágát, szép, jó asszonyod
Nem sajnálok-é, kőszívű, konok?
Még alig látott szegény pár tavaszt,
Ékes gyöngyszeme sohse lássa azt?
Thonuzóba! A választás tied:
Felveszed, vagy nem, a szent, új hitet?”

A hírnök szólt, a hangja csupa méz,
A ló szomorú szeme visszanéz,
Hátán az ura sötét ércszobor,
Mögötte a nő lágyan ráomol.
Thonuzóbán függ mind esdőn a szem,
Komoran mondja Thonuzóba: „Nem!”

„Thonuzóba! Őrült pogány vezér!
A föld immár a nőd ajkáig ér!
Méned megölted!... jön az asszonyod!
Csókos, szép száját sohse csókolod!
Gerlebúgással rád sohsem kacag,
Elfeketül e két piros ajak!
Halálos csókkal rátapad a föld,
Egy perce van még hátra, hogy megöld!
Kibontod-é hát csimbókos hajad?
Hajtasz-é térdet a kereszt alatt?
A választás még utolszor tied:
Felveszed, vagy nem a szent, új hitet?”

A hírnök szólt. A száj még remeg.
Sírhalom nőtt a halott mén felett,
A nő ajkain kékes iszonyat
És esdő, félő, gyönge hangot ad.
Puha két karja, eltemetve már,
Most is ölel és új életre vár,
De nincsen, nincsen sehol kegyelem!
Sötét-búsan szól Thonuzóba: „Nem!”

…Ott áll a sírdomb. Furcsa kúpalak.
A halott vezér álmodik alant.
Hűs erdő mellett friss forrás csobog,
Az őskő mellett boncok, táltosok.
Hozzák a lovat… mint a hó, fehér,
Remegő szügyén felszökken a vér…
A főpap bontja párálló johát…
Thonuzóba csak álmodik tovább,
Hozzá simul hűséges asszonya
S a síron virraszt az örök „Soha!”