Sütő Kálmán: Hozzád beszélek

„A mindenséggel mérd magad!”
József Attila

Magadon mérd le a Mindenséget:
mércéd eszme, vágy, gond, égő élet
és józanság, s remény, mely
incselkedve feléd
szórja minden percének
kitárulkozó legszebb édenét.
Hát élvezd: itt minden percre van mérce –
a butaság romhalmaza,
jó, rossz, illem, bujaság s építése

kedvnek, derűnek, kínnak, jajnak,
bosszú-, bocsánat- s diadalnak,
szerelemnek, mely oly sokat ígér,
életnek, melyet eldobsz semmiért,
dicsőségnek, mely elenyészhet,
ha elröppen a dics-hozsanna,
jaj – nincs tovább, és utána
hétköznapivá lesz életed…

S te nem érted,
mit adott végzeted?
Az élv sem örök, itt minden véges,
ami lángol, ami mosolyos, ami édes;
csak a perc él, amely percre éltet,
mely munkádnak legszentebb része –
minden elszáll, hullva, enyészve
kazánjában a petyhüdt elhullásnak:
feledésre…

S te mindenben örököt akarsz itt,
harcolsz, küzdesz, hogy örökkétig
élvezd, amit a perc percig adott…
Hiú ábránd, hiába tagadod…
– Lám, csak a percnek életet égő lángja,
már a másiknak rügyfakadása
új tettekre űzi életed,
és rak a percekből – évezredeket…

/1981/